Nem jelentkezett az M3-as baleset szemtanúja

2012.09.12. 17:45

A rendőrségi felhívás ellenére egyelőre nem jelentkezett az a magyar kamionsofőr, aki láthatta az augusztus 21-én az M3-ason egy szlovák nő által okozott, négy halálos áldozatot követelő balesetet – közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője.

A PMRFK augusztus 30-án a rendőrségi honlapon tette közzé, hogy egy Hatvan felől Budapest felé haladó kamionos szemtanúja lehetett a karambolnak, így nélkülözhetetlen adatokat szolgáltathat a nyomozóknak, akik várják a kamionos jelentkezését.

A szóvivő tájékoztatása szerint a szemtanú egyelőre nem jelentkezett, de továbbra is várják hívását, vagy megjelenését. A nyomozás állásával kapcsolatban a szóvivő elmondta: az igazságügyi, a műszaki, illetve a toxikológus szakértő véleményére várnak, hogy teljesebb képet kaphassanak a baleset körülményeiről.

A toxikológus jelentése azért lehet kulcsfontosságú, mert – ahogy azt korábban a Pest Megyei Főügyészség szóvivője közölte – a vétkes sofőr vérében opiátot találtak.

Az előzetes letartóztatásban lévő, kettőnél több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárás alá vont 35 éves szlovák nő még mindig nem tett vallomást.

A nő BMW terepjárójával a főváros felé tartva rohant bele egy Fiatba, mely a szalagkorlátnak csapódva kigyulladt. Négy utasa közül három bennégett a kocsiban, míg egy 54 éves, súlyosan sérült asszony ki tudott menekülni, de két nap múlva a kórházban ő is elhunyt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport