Hagyó tagadja a nokiás dobozos vádat

2012.09.13. 18:52
Tagadta azt a vádat Hagyó Miklós, hogy nokiás dobozban 15 millió forintot vett át. "Egy szó sem igaz belőle" – mondta az egykori szocialista politikus az ellene és 14 társa ellen folyó büntetőper csütörtökön délután megtartott, folytatólagos tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.

Budapest egykori főpolgármester-helyettese arra a vádra reagált így felolvasott vallomásában, amelyet Balogh Zsoltnak, a per negyedrendű vádlottjának, a BKV Zrt. 2008-ban megbízott vezérigazgatójának állítása alapján fogalmazott meg a vádhatóság. E szerint Hagyó Miklós, hivatali helyzetével visszaélve, arra utasította, hogy évente 15 millió forintot adjon át neki.

Az egykor szocialista főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: sem Balogh Zsolt negyedrendű vádlottat, sem mást nem utasított arra, hogy 15 millió forintot átadjon neki. A per fővádlottja ezután részletekbe menően próbált érvelni állítása mellett. Vallomása szerint Balogh Zsolt kért tőle tanácsot ahhoz, hogy a 4-es metró ügyében készülő európai uniós pályázat sikeres legyen, ezért találkozott vele hozzátartozójának lakásán. Hagyó Miklós azt mondta, hogy ezt a találkozót Balogh Zsolt kérte, azon semmire nem utasította, semmit sem kért tőle.

Részletesen beszámolt egy olyan túráról, amelyen Balogh Zsolt is részt vett, a nap eseményeivel kapcsolatban azonban azt mondta, hogy annak részleteiről csak a negyedrendű vádlott kihallgatása után fog vallomást tenni.

A vádiratban szereplő második 15 millió forint 2009-es átadásáról azt állította: sem nokiás dobozban, sem másmilyen módon nem adott át neki Balogh Zsolt pénzt. Valamennyi ezzel kapcsolatos állítása valótlan – mondta az elsőrendű vádlott, hozzátéve, a pénzátadásokat semmi nem támasztja alá.

Hagyó Miklós azt azonban nem tartotta kizártnak, hogy közvetlen munkatársának, Lelovics Ottó ötödrendű vádlottnak az irodájában találkozott és egyeztetett Balogh Zsolttal. Vallomásában hangsúlyozta: Balogh Zsolt negyedrendű vádlott az őt terhelő interjút közvetlenül a 2010-es országgyűlési választások előtt adta az egyik jobboldali lapnak, majd az egyik tévének.
Balogh Zsoltnak semmilyen félnivalója nem volt, korábban is a hatóságokhoz fordulhatott volna, de ezt csak a választások előtt tette meg – mondta Hagyó Miklós.

Vallomása végén, amely két tárgyalási napon át tartott, kiemelte: főpolgármester-helyettesi tevékenysége idején a legteljesebb jogszerűséggel járt el, az eljárás kezdetétől arra törekszik, hogy feltárja az igazságot. Hangsúlyozta: szocialista politikusként mindig „az ország és a főváros érdekeit” vette figyelembe. Hagyó Miklós csütörtökön befejezte vallomásának felolvasását. A bizonyítási eljárást szeptember 18-án folytatja Hadnagy Ibolya bírói tanácsa, akkor az elsőrendű vádlott zár alá vett vagyonáról tárgyalnak.

A perben szeptember 20-án hallgatják ki Mesterházy Ernő másodrendű vádlottat. A vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak.

A vádhatóság Hagyó Miklóst folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót, kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével, hivatali visszaélés bűntettével, valamint hivatalos személy által elkövetett zsarolás bűntettével vádolja.