Luxusirodaházba költözik a MOB

2012.09.13. 14:46 Módosítva: 2012.09.13. 14:56
Hátrahagyva tucatnyi sportszövetséget kiköltözik a Magyar Sport Házából az olimpiai bizottság. A MOB a Népstadion szomszédságában néhány éve felépített sportközpont helyett Budán egy felsőkategóriás irodaházban rendezi be székhelyét. A Magyar Sport Házának üzemeltetője szerint nem erről állapodtak meg a MOB vezetőivel.

Január egytől Budára költözik a Magyar Olimpiai Bizottság. A szervezet a MOM-park mellett a XII. kerületi Csörsz utcában nemrég átadott MOMentum irodaházban bérel majd öt éven keresztül évi 60-70 millió forintért irodákat, amivel mintegy megtriplázza az ingatlanbérlésre fordított eddigi költségeit.

Az Index információi szerint a MOB vezetése már hetekkel ezelőtt megkötötte a szerződést az irodaházat kezelő Colliers International-lel, a szervezet elnöksége azonban csak szeptember 3-án hozott határozatot a székhelyváltásról. A költözésről informálisan már a nyáron döntöttek, mert az eddigi irodák bérletét augusztus közepén felmondták.

A MOB az elmúlt években a Népstadion közelében felhúzott Magyar Sport Házában székelt, ahol eddig mintegy húsz sportszövetséggel közösködött. A Dózsa György út és az Istvánmezei út sarkán álló sportszékházat még Deutsch Tamás sportminisztersége idején „találták ki”, az ötletet pedig a Gyurcsány-kormány valósította meg. A Strabag Rt. az eredeti tervekhez képest harminc százalékkal megnövelt alapterületű, 13 ezer négyzetméteres székházat épített 2,5 milliárd forintos összköltséggel. A sportszervezetek kapcsolattartását aligha könnyíti meg a költözés. (Ugyanakkor a győri polgármester MOB-elnök Borkai Zsoltnak annyiban szerencsés a váltás, hogy az új iroda lényegesen közelebb kerül az M1-es autópályához.)

A Magyar Sport Házát üzemeltet BMSK Zrt. vezérigazgatója, Medvigy Mihály az Indexnek azt mondta, a MOB meglepte a felmondással, mivel korábban, június hónapban több egyeztetés is zajlott a BMSK vezetői és Molnár Zoltán MOB-főtitkár között, aki akkor úgy nyilatkozott, hogy amennyiben azon a szinten, ahol a MOB jelenleg is irodákat bérel, további helyiségeket kapnak, akkor maradnak. Medvigy Mihály szerint a BMSK az igényelt plusz irodai területeket biztosította, és erről írásban is tájékoztatta Molnár Zoltánt.

A Magyar Sport Háza a Dózsa György úton
A Magyar Sport Háza a Dózsa György úton

Molnár Zoltán, a MOB főtitkára kérdésünkre viszont azt állította, hogy az elnökség azért döntött a székhelyváltás mellett, mert a Magyar Sport Házában már nem volt hely, és ez a BMSK-val történt megbeszéléseken be is bizonyosodott. A főtitkár szerint a MOB-nak több helyen is voltak irodái, ezért akartak olyan megoldást, ahol egy légtérbe tudják elhelyezni a bizottság megnövekedett létszámú dolgozóit. Molnár azzal érvelt, hogy az elmúlt néhány évben nemcsak a MOB költségvetése emelkedett 500 millióról 10 milliárdra, hanem több szervezetet is magába olvasztott.

A MOB eddig közel 650 négyzetméternyi területet bérelt a BMSK-tól, amelyből mintegy 400 négyzetméter volt az iroda, a fennmaradó rész pedig raktár.

Mennyivel más Budán?

„A XII. kerület szívében találhat MOMentum irodaház alapjaiban különbözik a MOB korábbi székházától” – nyilatkozta az Indexnek a Portfolio elemzője, Ditróy Gergely. „Míg a Magyar Sport Háza egy állami üzemeltetésben lévő, speciálisan a szakmai szervezetek számára kialakított létesítmény, az azoknak szükséges infrastruktúrával, addig a MOMentum egy olyan piaci alapon működő bériroda komplexum, ami vélhetően jóval rugalmasabban és költséghatékonyabban igyekszik a működését megoldani. Bár az eddigi és a leendő bérleti díjról és üzemeltetési költségről pontosabb információim nincsenek, azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a két lokáció presztízse közötti különbség látható mértékű is lehet, amennyiben két azonos minőségű irodaházról beszélünk. Ezt az általános különbséget azonban a mai irodapiacon sok ellenpélda is cáfolhatja, hiszen nem titok, hogy a megépült és átadott irodaházakban minden negyedik négyzetméter üresen áll, és többen is hajlandók komoly kedvezményeket tenni a legkisebb bérlőknek is, ami akár ebben az esetben is vezethetett oda, hogy kimondottan versenyképes ajánlatot kapott a MOB új irodájának bérleti díjára."