Fábián, Sebestyén
-2 °C
0 °C

Már az idén önálló kategória lesz a családon belüli erőszak

2012.09.15. 19:01

A kormány tervei szerint még az idén benyújtják azt a javaslatot, amelynek értelmében a párkapcsolati erőszak önálló tényállás lehet a büntető törvénykönyvben (Btk.). Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter azután beszélt erről, hogy szombaton egyeztetett a családon belüli erőszak ügyében indított országos népi kezdeményezés szervezőjével, Halász Pálmával, az Élet-Érték Alapítvány elnökével, továbbá a Fidesz női tagozatának képviselőivel és LMP-s képviselőkkel.

A tárcavezető sajtótájékoztatón elmondta, bíznak abban, hogy az Országgyűlés megszavazza a kapcsolati erőszakot önálló büntetőjogi tényállássá minősítő javaslatot. Kezdeményezték egy munkacsoport felállítását is, amelyben az igazságügyi miniszter, a belügyminiszter, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, az ombudsmani hivatal, illetve a Halász Pálma által javasolt civil szervezetek közösen dolgozzák majd ki az önálló büntetőjogi tényállás részleteit.

A parlament hétfőről keddre virradóra tárgyalta azt az országos népi kezdeményezést, amelynek célja, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítését. Ennek érdekében a kezdeményező Élet-Érték Alapítvány csaknem százezer aláírást gyűjtött össze.

Szülő nők becsülete

A vitában felszólaló Varga István (Fidesz) egyebek között azt mondta: "azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak".

Pénteken Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője tárgyalt a Fidesz női tagozatának képviselőivel. Rogán Antal ezt követően sajtótájékoztatóján azt mondta: korábbi álláspontját megváltoztatva mégis támogatja a Fidesz a családon belüli erőszak önálló Btk.-tényállásá nyilvánítását szorgalmazó országos népi kezdeményezést.

Halász Pálma megjegyezte, hogy kezdeményezésük parlamenti megvitatása "méltatlan időpontban, létszámban és stílusban" történt. Márpedig széles társadalmi réteget érintő problémáról van szó - hangsúlyozta Halász Pálma, aki üdvözölte a Balog Zoltán által kezdeményezett egyeztetést, és sikertörténetnek nevezte, hogy végre elindult a munkafolyamat.

Kapcsolatban maradtak

Balog Zoltán miniszter szombati sajtótájékoztatóján elmondta: úgy egyeztek meg, hogy a család szó olyan értéket képvisel, amelyhez nem szeretnének "negatív töltetet" társítani, ezért a büntető törvénykönyvbe "együttélési", vagy "kapcsolati erőszak" megnevezéssel emelnék be az új tényállást.

Balog Zoltán megjegyezte továbbá, hogy komplex problémáról van szó, és azt nem elég büntetőjogi szinten kezelni. Szemléletformálásra van szükség az oktatásban, a családok segítésében, megoldást kell találni a gazdasági, illetve szociális válsághelyzetek kezelésére is.

Szabó Tímea, az LMP országgyűlési képviselője azt mondta, örülnek, hogy a kormány is felismerte: a családon belüli erőszak össztársadalmi probléma, olyan probléma, amely több mint egymillió embert - nőt, gyermeket, időst, fogyatékkal élőt és férfit - egyaránt érint.

Az LMP viszont úgy gondolja, hogy a felálló munkacsoportnak elsősorban kormányzati szervek képviselőiből és a Halász Pálma által javasolt civil szakértőkből kell állnia. Így ellenzéki pártként az LMP ebben a szakértői munkában most hátralép, de javaslataikkal a továbbiakban is segíteni kívánják a munkát - fűzte hozzá Szabó Tímea.

Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő szerint a kiszolgáltatott nők és gyermekek védelmében végzett munkája érdemi lépéshez érkezett. Reméli, hogy a civilek segítségével sikerül végigvinni ezt az ügyet, és a közös munkának meglesz az eredménye.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!