Lujza
-2 °C
13 °C

A Fidesz újabb szinglihordázástól félt

2012.09.18. 10:59
A Fidesz attól tartott, hogy Varga István családon belüli erőszakról és szülő nőkről szóló mondatai úgy ráégnek a pártra, mint Mikola István szinglihordás kijelentései. Forrásaink szerint a kormánypárt ennek elkerülése miatt állt be a családon belüli erőszakról szóló népi kezdeményezés mögé. Bár a Fidesz hivatalosan meggondolta magát, a párt képviselői továbbra is álvitának tartják a népi kezdeményezést.

„Ami nem sikerült 100 ezer embernek, azt Varga István elintézte egyetlen éjszaka alatt” – mondta hétfőn az Indexnek egy kormánypárti képviselő. A politikus arra utalt, hogy Varga múlt hétfői felszólalása miatt a Fidesz kénytelen volt támogatni a családon belüli erőszakról szóló népi kezdeményezést, pedig korábban ellenezte azt.

Az Országgyűlés múlt hétfő éjjel tárgyalta meg azt a kezdeményezést, amelynek az volt a célja, hogy a parlament tárgyaljon a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi tényállássá minősítéséről. Ennek érdekében a kezdeményező Élet-Érték Alapítvány százezer aláírást gyűjtött össze. A kormánypárti képviselők azzal érveltek a javaslat ellen, hogy a jelenlegi jogszabályok is tiltják a családon belüli erőszakot. A vitában a fideszes Varga István kétszer is felszólalt, többek között arról beszélt, hogy a családon belüli erőszakra az jelentheti a megoldást, ha a nők elmennek szülni.

Attól féltek, ráég a Fideszre

A kormánypárti politikusok azt mondták: hiába határolódott el a kormánypárt már másnap, múlt kedden Varga kijelentéseitől, a hét közepére kiderült, ez nem volt elég. Az ellenzéki pártok és a civil szervezetek tiltakozásai miatt úgy tűnt, hogy a kormányban nincs elég empátia, mondta az Indexnek egy kormányzati tisztséget is betöltő fideszes. A politikus szerint szerda-csütörtökre szinte olyan hangulat alakult ki az országban, hogy aki nem támogatja a népi kezdeményezést, az nőgyűlölő. Egy másik képviselő szerint Varga mondatai komoly arculatrontást jelentettek a kormányzatnak.

Egy befolyásos kormányzati tisztviselő szerint csütörtökre a kormánypárt vezetősége attól tartott, hogy a Varga mondatai úgy ráégnek a Fideszre, mint korábban Mikola István szinglihordás beszéde. (Mikola, a Fidesz kormányfő-helyettes jelöltjeként 2006 márciusában az akkori MSZP-SZDSZ-kormány értékrendjére utalva azt mondta: „Nem közösségek kellenek, hanem szinglikből összeálló hordák kellenek, és akkor már indul is az Andrássy úton a menet a fiúk, a lányok nyakába fülbevalók, lufik, és szól a recsegő rádióban a zene, amit úgy hívnak, hogy techno”. Egyes elemzések szerint Mikola kijelentései hozzájárultak ahhoz, hogy a Fidesz végül elveszítette a 2006-os választásokat.)

A kormánypárti frakció vezetése forrásunk szerint csütörtökön ezért felvette a kapcsolatot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal (KIM), és az iránt a lelki bántalmazásról szóló passzus iránt érdeklődött, amely az új Büntető Törvénykönyv (Btk.) eredeti változatában még benne volt, végül azonban kikerült belőle. Az új Btk. tervezetét tavasszal terjesztette be a KIM az Országgyűlésnek, ez tartalmazta többek között azt is, hogy büntethető lenne, ha valaki házastársával, rokonával, gyerekével szemben annyira erőszakosan lép fel, hogy azzal lelki sérülést okoz. A passzus bővítette volna a családon belüli erőszak elleni fellépés lehetősséget. A Btk. tavaszi vitája során azonban a Fidesz és az MSZP kezdeményezésére ez a passzus kikerült a kódex végső változatából.

„Olvasni szereti az Indexet, nem írni”

Pénteken pedig előbb Orbán Viktor kormányfő, majd Rogán Antal frakcióvezető is fogadta a Fidesz frakció néhány női képviselőjét, akiket szintén felháborítottak Varga mondatai. Ékes Ilona, aki jelen volt mindkét megbeszélésen, az Indexnek azt mondta: a találkozó előtti napokban a frakció több tagjával is egyezetett annak érdekében, hogy a kormánypárti politikusok a jövőben ne beszéljenek így a nőkről. Az Orbánnal való találkozóról azt mondta, hogy az egyeztetés 15-20 percig tartott, ezen a kormányfő elmondta: jogos a felháborodásuk. Ékes szerint Orbán utalt arra is, hogy a kérdésről elbeszélgetett, vagy el fog beszélgetni Vargával. Hozzátette: a kormányfő erről szóló mondataira nem emlékszik pontosan.

Vargát szerettük volna megkérdezni erről, többek között arra is kiváncsiak voltunk, hogy kijelentései miatt érte-e valamilyen retorzió a pártvezetés részéről. A politikust hétfőn elértük a parlamentben, mindössze annyit közölt: egyelőre nem kiván nyilatkozni, napirend utáni felszólalásában mondja el a véleményét az ügyről. A politikus hétfő esti felszólalásában elnézést kért a korábbi kijelentései miatt. "Az Országgyűlés minden nő tagjától elnézést kérek és természetesen minden hölgyet, aki hallotta vagy olvasta ezt a szerencsétlen mondatot megkövetek" - fogalmazott Varga.

Rogán pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Fidesz a korábbi álláspontját megváltoztatva mégis támogatja a népi kezdeményezést. Rogán többek azt mondta, meghajol a népi kezdményezés aláírói előtt. Hozzátette: a felesége is világossá tette, ha nem gondolkodik el a probléma megoldásán, akkor ő is részt fog venni olyan demonstrációkon, hogy a Fidesz vegye komolyan a kezdeményezést. Hétfőn Rogán munkatársán keresztül megpróbáltuk elérni a frakcióvezető feleségét, Gaál Cecíliát, kíváncsiak voltunk arra, hogy pontosan mivel érvelt, illetve Rogán milyen ügyekben kéri ki a véleményét. Írásban feltett kérdéseinkre Rogán válaszolt, azt írta: „A feleségemnek nyomos érvei voltak, mint minden feleségnek a férjével szemben. Cecilia minden ügyben el szokta mondani a véleményét, ami érdekli”. Rogán kitért arra is, miért nyilatkozik a felesége helyett, erről azt írta: „Azt üzeni önnek, hogy ő olvasni szereti az Indexet és nem írni".

Álvita

Annak ellenére, hogy a Fidesz visszakozott a kérdésben, és hétfőn az Országgyűlés ellenszavazat nélkül állt ki a népi kezdeményezés mellett, több kormánypárti képviselő is álvitának nevezte a kezdeményezést. A képviselők szerint attól nem fog megoldódni a kérdés, ha önálló büntetőjogi tényállást kap a családon belüli erőszak. Szerintük ugyanis a problémát az okozza, hogy nem alkalmazzák megfelelően a jelenlegi jogszabályokat. A családon belüli erőszak ellen akkor lehetne hatékonyan fellépni, ha megváltozna a rendőrség hozzáállása, vagy például a lakóközösség is aktívabb lenne, ha azt hallja, hogy a szomszédban megvernek egy nőt, mondta egy kormánypárti képviselő.

Több képviselő pedig arról beszélt, hogy az Orbán-kormány többet tett a nőkért, mint a korábbi MSZP-s kormányok. Példaként említették, hogy a nők nyugdíjba mehetnek negyven év munkaviszony után, vagy hogy rendezték az otthonszülés kérdését.