Tagad a 2010-es öcsödi darabolós gyilkosságok elsőrendű vádlottja

2012.09.21. 17:14
A 2010-ben történt öcsödi darabolós gyilkosságokként ismertté vált emberölések miatt indult büntetőügyben a héten két tárgyalási napot tartottak a Szolnoki Törvényszéken, és a tanács elnöke az eljárás kezdetekor a kiskorú sértettek védelme érdekében zárt tárgyalást rendelt el. Az elsőrendű vádlott a bíróságon tagadta a bűncselekmények elkövetését.

A 36 éves elsőrendű férfi vádlott a bíróság előtt tagadta, hogy tudott volna a bűncselekmények elkövetéséről, és állítása szerint az emberölések körülményeit sem ismerte. A 17 éves másodrendű vádlott nem tett vallomást. Esetében a tanács elnöke a nyomozati vallomását olvasta fel, amiben a fiatalember azt állította, hogy nem ő követte el a bűncselekményeket.

A bíróság az elkövetkező tárgyalási napokon a helyszínnel összefüggő kép- és hanganyagokat nézi, illetve hallgatja meg. Ezután több mint hatvan tanú áll majd a bíróság elé, köztük hét kiskorú gyerek a felnőtt képviselőjükkel.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség által korábban nyilvánosságra hozott vádirat szerint a perben egy 36 éves férfit és 17 éves társát több emberen részben előre kitervelten, részben aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és egyéb bűncselekményekkel vádolják. A 36 éves elsőrendű vádlott 2007-2008 táján ismerte meg a fiatalkorú másodrendű vádlottat. A fiú szülői engedéllyel hozzáköltözött, és viszonyt létesítettek.

A 2010. május 8-án történt első bűncselekmény sértettjének, a másodrendű vádlott rokoni köréhez tartozó férfinak a meggyilkolását azért határozták el, mert többször vitába keveredtek, és az elsőrendű vádlottat többször bántalmazta. A sértettet meghívták magukhoz, elkábították, és megfojtották, majd a testét elégették, és a Körösbe dobták.

A második ügy áldozata egy kiskorú fiú volt, aki 2010. október 25-én találkozott a másodrendű vádlottal, és annak meghívására elment az öcsödi házba. A fiút erőszakkal ott tartották, lekötözték, megkínozták, fajtalankodtak vele, majd megölték, és a maradványaitól ugyanúgy szabadultak meg, mint az első áldozatétól.

A gyilkosságok egy, 2010. december 4-én szintén a házba csalt kiskorú öcsödi lány révén derültek ki, akinek három nap után sikerült elrágnia a kezére kötözött zsinórt, kiszabadította magát, és kimenekült az épületből. Az utcán segítséget kért, majd a rendőrségen mesélt neki a vele történtekről.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlottra életfogytig tartó szabadságvesztést, míg a másodrendű vádlottra fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés kiszabását kéri az ügyészség.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla