Nyomozást rendeltek el az Operaházban

2012.09.28. 06:18 Módosítva: 2012.09.28. 06:25

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmény miatt folyik nyomozás a Magyar Állami Operaház korábbi gazdálkodásával kapcsolatban- írta a pénteki Magyar Nemzet.

A gyanú szerint több száz millió forint tűnhetett el a nemzeti dalszínház "süllyesztőjében". A nyomozást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnöke által tett feljelentés alapján a Fővárosi Főügyészség (FF) rendelte el az ügyben - tájékoztatta a lapot Bagoly Bettina, az FF szóvivője.

A 2007. június 1-jéig visszamenőlegesen lefolytatott rendkívüli ellenőrzés megállapította, hogy a legnagyobb összegű vagyoni hátrányt okozó szerződéseket Vass Lajos, az Operaház korábbi főigazgatója, illetve Szabó Attila egykori gazdasági igazgató írta alá. Ezek között szerepel például az a 2009-es szerződés, amely a budapesti operabál megrendezéséhez szükséges díszletpark megvásárlásáról szólt. A 180 millió forint plusz áfa összegű vételárat tartalmazó dokumentum aláírása előtt nem készült értékbecslés, és a Kehi szakemberei szerint a megvásárolt díszletek a valóságban alig több mint 30 milliót érhettek - írta a lap.