Átnézik a vatikáni szerződést

2012.10.04. 14:30

A teljes 1997-es vatikáni szerződést áttekintik a felek külön-külön bizottságokban, ezután kerül majd a megállapodás módosítása a főbizottság elé – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a szentszéki-magyar ad hoc vegyes bizottság ülése után.

Megváltoztak a jogszabályok

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: az 1997-es vatikáni szerződés újratárgyalására azért van szükség, mert mára gyökeresen megváltoztak a körülmények és az új alkotmány, egyházügyi törvény, adótörvények, valamint köznevelési, felsőoktatási törvények léptek életbe.

„Nem csupán arról van szó, hogy néhány oktatási vagy szociális intézmény finanszírozását hozzáigazítják a megváltozott jogszabályi környezethez, hanem alapjaiban tekintik át, hogy lehet biztosítani az egyház szabadságát, az egyenlő finanszírozást a lényegesen megváltozott körülmények között” – fejtette ki Semjén Zsolt.

A szakmai bizottságok a korábbi szerződés tematikája szerint tekintik át a megállapodást, ezután kerül majd a főbizottság elé a módosítás. Arra törekednek, hogy olyan, a korábbi megállapodásban nem szereplő kérdéseket, amelyeket „az élet hozott elő”, az új szerződésben szerepeltessenek, de vannak olyan témák is, amelyek mára okafogyottá váltak – jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes, példaként említve, hogy az egyházi ingatlanrendezés 2011-ben ebben a formában befejeződött.

Határidőt nem szabtak maguknak, ahogy a szakterületi egyeztetések haladnak, úgy tárgyal majd az egyes kérdésekről a főbizottság. Semjén Zsolt úgy fogalmazott, hogy minél előbb szeretnék megvalósítani a megállapodást. Az Apostoli Szentszékkel a megállapodások, mint általában a nemzetközi egyezmények, időigényes folyamatok, és nem pár évre kötik ezeket.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a tárgyalások után azt mondta: a törvények változása nyomán az egyezményekben is meg kell tartani azokat a garanciákat, amelyek az előző 22 év során megszülettek. A bíboros kiemelte az egyenlő finanszírozás elvét az állami és egyházi fenntartású intézményeknél. Mint mondta, ugyanolyan adófizető polgárok, illetve gyermekek veszik igénybe az egyházi fenntartású intézményeket és szolgáltatásokat. Kitért arra, hogy a törvényi változások ellenére is megmaradt alapvetően az állam és az egyház elválasztásának elve Magyarországon. Ennek a tiszteletben tartásával keresik a gyakorlati megoldásokat – jelezte.

A kormányfő idén júniusban határozatban hatalmazta fel a kabinet képviselőit a szerződés módosításának előkészítésére. A határozatban az szerepel, hogy a kormányfő egyetért a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék által 1997. június 20-án Vatikánvárosban aláírt megállapodás módosításáról szóló egyezmény megalkotásával. A határozat rögzíti, hogy a kormányzati delegációt Semjén Zsolt, a miniszterelnök általános helyettese vezeti.

Egyházi részről a csütörtöki tanácskozáson jelen volt Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Veres András szombathelyi megyés püspök, Ternyák Csaba egri érsek, Spányi Antal, székesfehérvári megyés püspök, Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára és Tóth Tamás rektor, a római Pápai Magyar Egyházi Intézet elöljárója.