Akciókra készülnek a tanárok

2012.10.05. 15:37 Módosítva: 2012.10.05. 15:59
Akciókra készülnek a szakszervezetek a jövő szeptemberre ígért béremelés elhalasztása miatt. "Elfogyott a türelmünk, elfogyott a megértésünk" - írta a Pedagógusok Szakszervezete. A másik érdekképviselet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: az aláírásgyűjtéstől a demonstráción át egészen a sztrájkig terjednek az eszközeik, hamarosan egyeztetik, melyikhez folyamodnak.

Ha elhalasztják a béremelést, halasszák el a pedagógusok munkaterheinek emelését is jövő szeptembertől, mondta Mendrey László, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azután, hogy Matolcsy György bejelentette: a 397 milliárd forintos kormányzati kiigazító program keretében 2013 szeptembere helyett csak 2014 januárjától emelik a pedagógusbéreket.

A szakszervezet vezetője szerint számos nyomásgyakorló eszköz van a kezükben az aláírásgyűjtéstől a demonstráción át egészen a sztrájkig. A jövő héten tárgyalnak arról a többi oktatásban érintett szakszervezettel és tagságukkal, hogy melyikhez folyamodjanak.

A jövő évtől bevezetendő pedagógus-életpályamodell egyrészt közel 20 százalékkal emelte volna a tanárok óraszámát és egyéb munkaterheit, de ezzel együtt a pályakezdőknél 50-60 százalékos, a nyugdíj előtt állóknál 10-15 százalékos béremelést irányzott volna elő. Mendrey László egy a Tárkival elvégeztetett 2010-es kutatás adataira hivatkozott, amelyek szerint a tanárok heti munkaterhelése már akkor is 51 óra volt, azaz túllépte a szokásos negyven órát. Ezek további emelése még a jövő szeptembertől esedékes béremelés megvalósulása esetén is az óradíjak fajlagos csökkenését jelentette volna.

Az óraszámok emelése, illetve az a szabály, hogy a tanároknak ezután heti 32 órát kell az iskolában tölteni, több ezer ember elbocsátását eredményezheti a szakszervezet szerint. Az oktatási tárca ezt nagyrészt úgy valósítaná meg, hogy a nyugdíjba vonulók helyére nem vesznek fel új embereket. Mendrey László szerint ez egyértelműen kannibalizmushoz vezet, azaz a maradók bérét több ezer ember elbocsátása árán fedeznék.

Itt az alkalom arra, hogy a köznevelési törvény bevezetését is elhalasszák, és addig az érintettek végig tudják tárgyalni a vitatott pontokat, mondta Mendrey László.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a köznevelési törvény elfogadása óta beszél a tanárok jelentős béremeléséről. Ehhez a kormány mindig hozzátette, hogy ez a gazdaság teljesítőképességének függvényében lesz megvalósítható. Hoffmann Rózsa kedden még cáfolta, hogy a pedagógus életpálya-modell bevezetését áldozatul ajánlották volna az IMF-nek. Az oktatási államtitkár azt mondta: a pedagógus életpálya-modell elhalasztása a teljes köznevelési rendszer megújításának lépéseit tenné lehetetlenné, és elképzelhetetlennek tartja, hogy ilyen döntés szülessen. A béremelés elhalasztását pénteken bejelentő Matolcsy György most annyi kitételt tett, hogy ha jövő év közepén a magyar költségvetés és növekedés jobb lesz (a felülvizsgált 1 százalékos növekedésnél), akkor mégis szeptember elsejétől lesz tanári béremelés. Ebbe kapaszkodott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki pénteken azt mondta: "súlyos döntésekre" van kényszerítve a magyar kormány, hogy elkerülje Brüsszel túlzottdeficit-eljárását. A miniszter szerint a halasztás "em végleges döntés", ő nem adta fel a reményt, és bízik abban, hogy a jövő évi számok tükrében ez még változhat.

A szakszervezeti vezető szerint Hoffman Rózsa nem ura saját akaratának, a kormányfő most Matolcsy György szavára hallgat. Az Index kérdésére, hogy ilyen ellentmondásos nyilatkozatok után még mennyire bíznak abban, hogy 2014-ben tényleg megemelik a fizetéseket Mendrey László egy parlamenti képviselőt idézett, aki egy magánbeszélgetésben azt mondta neki: politikai öngyilkosság lenne a fizetésemelés elhalasztása. Mendrey szerint azonban most már egyértelmű kormányzati cinizmus érzékelhető: "a tanárok 2014 februárjában kapják meg az első megemelt fizetésüket, két hónap múlva pedig mehetnek szavazni".

A másik érdekképviselet, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közleményében elfogadhatatlannak nevezte a béremelés elhalasztását. A PSZ szintén nem tudja elfogadni, hogy a központi kormányzat által átvett iskolák, kórházak és a járási rendszer bevezetése miatt mintegy 22 ezerrel csökken a közszféra létszáma 2013-tól.

Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a közszférában 2008 óta nem volt béremelés, és nyomatékosították: az érdekképviselet már nem tudja elfogadni azt az érvelést sem, amely a fizetések megemelését az ország gazdasági helyzetének javulásához köti. A köznevelési rendszer átgondolatlan és előkészítetlen átalakításával az intézményekben foglalkoztatottak ezreit fenyegeti az állásvesztés veszélye - olvasható a közleményben. Erkölcstelennek tartják, hogy az eddigieknél is nagyobb teljesítményt várnak el a folyamatos bizonytalanságban és kiszolgáltatottságban élőktől. Visszautasítják azt is, hogy a rossz gazdasági döntések következményeinek árát a közoktatási intézményekben, a közszolgálatban dolgozókkal fizettessék meg. Azt követelik a kormánytól, hogy ne hitegesse tovább a pedagógustársadalmat, és valósítsa meg a beígért béremelést. "Elfogyott a türelmünk, elfogyott a megértésünk" - írták.