80 százalékos jutalom köztisztviselőknek

2012.10.08. 07:17

Tízmilliós jutalmakat fizettek ki állami és fővárosi tulajdonú cégek vezető tisztségviselőinek az elmúlt hónapokban a vállalatok 2011-es eredményei alapján – ez derül ki a Népszabadság összeállításából.

A lap a hétfői számában azt írta, hogy ugyan az állami tulajdonú cégeknél általában alkalmazkodtak a közszférában elrendelt kétmillió forintos bérplafonhoz, több vezetővel is olyan munkaszerződést kötöttek, ami szerint meghatározott feladatok végrehajtása esetén akár az alapbér 80 százalékát is kitevő prémiumot kaphatnak.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél (MNV), ahogy arról a Népszabadságot tájékoztatták, a vezérigazgatónak és helyettesének prémiuma 2011-re 10 havi, a főigazgatóké 8,85 havi, az igazgatóké pedig 5,5 havi alapbér, amiből eddig prémiumelőlegként 30 százalékot fizettek ki.

Az MNV tájékoztatása szerint a MÁV Zrt. volt első számú vezetőjének az éves személyi alapbér 56 százalékát, az MVM Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóinak pedig az éves alapbérük 80 százalékát engedélyezték kifizetni. A vezérigazgató fizetése mindhárom cégnél kétmillió forint.

A Magyar Fejlesztési Banknál az elnök-vezérigazgató szintén havi bruttó kétmillió forintot keres, és az egyik vezérigazgató-helyettes az éves személyi alapbérének 80 százalékát vette fel prémiumként.

A Budapesti Városüzemeltetési Központhoz tartozó cégeknél összesen 342 millió forintot fizettek ki prémium, ösztönzés és jutalom címén, ebből a 2011-es prémium-célkitűzések teljesítésére 135 milliót.