Kétszázmillióért magyaráz az IMF-ről a kormány

2012.10.09. 12:06
A kormány kétszázmilliós kampányt indított az IMF-tárgyalásokról. Ennek részeként jelentek meg kedden több napilapban egész oldalas hirdetések. A kormány szerint a kampányra azért van szükség, mert a hamis információk jelentek meg az IMF követeléseiről.

Az I.M.G. Inter Media Group Kft.-vel bruttó 200 millió forint értékben kötött szerződést a Miniszterelnökség, hogy ismertesse az állam és az IMF közti megállapodás részleteit – derül ki a kormány oldalán közzétett szerződésből.

Elindult kedden a kampány

A Miniszterelnökségen még csütörtökön jelentették be, hogy a következő hónapokban újabb médiakampányt indítanak. A kormányfő hivatala a kampányról részleteket nem árult el, mindössze annyit közölt: előre nem látható okból és rendkívüli sürgősséggel kell a médiakampány. Az Index csütörtökön úgy értesült, hogy a kampányt az IMF-fel kötendő megállapodás előkészítése érdekében indítják.

Kedden több országos napilapban is megjelentek kormányzati hirdetések, amelyekben többek között az áll: „Nem engedünk az IMF-nek!", „Nem adjuk fel Magyarország függetlenségét". A Napi Gazdaságban a „Mit várunk az IMF-től?" kérdésre „Tiszteletet, bizalmat" a válasz. A Népszavában és a Népszabadságban az ingatlanadó elutasítását fejezi ki a hirdetés azzal, hogy az „ingatlanadó” feliratot egy bekarikázott „NEM" felirat takarja el.

A hétfőn nyilvánosságra hozott 17 oldalas szerződés szerint a kormány kommunikációs kampánya október 8-tól november 8-ig tart. Az I.M.G. Kft.-t hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzési eljáráson választották ki. A szerződés szerint a cégnek a kampány részeként tévéreklámot, óriásplakátokat, online bannereket, illetve a nyomtatott sajtó részére hirdetéseket kell előállítania.

A hamis sajtóhírek miatt

A szerződéshez csatolt kétoldalas műszaki leírás arra vonatkozó információkat is tartalmaz, hogy miért van szükség a kampányra. Eszerint a kormány tavaly novemberben kezdett tárgyalni az IMF-el egy 12-15 milliárd eurós hitelkeretről. A nyáron folytatott tárgyalások után az IMF és az EU delegációja levélben elküldte a kormánynak a megállapodás feltételeit. Erről Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz szeptember 5-ei, sárvári frakcióüléséről küldött videóüzenetében beszélt. Orbán ekkor azt mondta, hogy az IMF és az EU a nyugdíjak csökkentését, az szja emelését, az ingatlanadó bevezetését szeretné. Orbán ezeket a feltéteket elfogadhatatlannak nevezte.

Az IMF július végi levelét az Index megszerezte, ebben nem szerepeltek az Orbán által említett konkrétumok. A sárvári frakcióülést követő napon Orbán szokásos péntek reggeli interjújából az derült ki, hogy az IMF követelései annak a jelentésnek a részei, amelyet az Európai Bizottság illetékesei készítettek az EU–IMF-tárgyalódelegáció és a magyar kormány közti egyeztetésekről. Az Index által ismertetett levélben azonban ugyancsak nem volt szó az Orbán által említett nyugdíjcsökkentésről, ingatlanadóról vagy szja-emelésről.

Az I.M.G. Kft-vel kötött kommunikációs szerződés szerint az EU–IMF elvárásainak „nyilvánosságra kerülése után a kormányt folyamatos támadások érik és nagy számban jelentek meg hamis információkat tartalmazó sajtóhírek.”

„A Magyar Kormány kötelessége a lakosság széleskörű tájékoztatása az IMF-EU tárgyalásokról és a valós tényekről” – olvasható a dokumentumban.

"Nem az IMF ellen harcol a kormány"

Giró-Szász András kormányszóvivő kedden újságíróknak azt mondta: a kampányra fordított 200 millió forint nem jelent pluszkiadást, ezt a keretből finanszírozták, amelyet 2011-ben fogadott el kormányzati kommunikációra az Országgyűlés. Hozzátette: a kabinet arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a 2008-as IMF-megállapodással ellentétben vannak olyan területek, amelyekben biztosan nem tud engedni. Ezek közé sorolta a gyermekek után járó kedvezményeket és az ingatlanadó kérését.

A kormányszóvivő úgy fogalmazott: az utóbbi időben az ellenzék manipulatív információkkal látta el a lakosságot, a kormány ezt is helyre kívánta tenni. A kormány nem az IMF ellen harcol a hirdetésekben – mondta. A hirdetésekben megfogalmazottak olyan reális üzenetek, amelyeket a tárgyalások írásos anyagai és a szóbeli egyeztetések alátámasztanak. Mint mondta, Portugália, Írország vagy Horvátország esetében is megfogalmazott az ezekre alapot adó követeléseket a Nemzetközi Valutaalap.

Nem először szerződnek

Az I.M.G. Kft.-vel nem most szerződik először a kormány. Tavaly a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kötött egy 272 millió forint értékű keretszerződést a céggel az EU-elnökség „lakossági ernyőkommunikációjához" kapcsolódó feladatokra. Márciusban a Miniszterelnökség szerződött bruttó 800 millió forint erejéig a céggel annak bemutatására, hogy a kormány összefüggő döntések sorozatával tudatosan építi az erős, jól működő országot. Augusztusban 1,575 milliárd forintért szerződött le a vállalattal a Magyar Turizmus Zrt.

A Kreatív augusztusban arról írt, hogy a Közbeszerzési Hatóság adatai szerint az állami médiavásárlási tendereken az I.M.G. Kft. hasította ki a legnagyobb szeletet, a cég idén 2,45 milliárdnyi tendert nyert el.