A kormány továbbra is akarja a negyedik mobilszolgáltatót

2012.10.10. 15:10
Továbbra is bátorítja újabb szereplők megjelenését a távközlési piacon a kormány - közölte szerdán a kormányszóvivői iroda. Ez arra utal, hogy a kormány annak ellenére kitart az állami mobilszolgáltató mellett, hogy a bíróság szeptemberi ítéletében elmeszelte a társaságot.

A kormány szerint tűrhetetlen és tarthatatlan, hogy a magyarországi munkabérek mellett nagyon magas díjakat fizettetnek a távközlési cégek - írta szerdai közleményében a kormányszóvivői iroda, miután a kormány foglalkozott a negyedik mobilszolgáltató ügyével. A közlemény szerint a magas árak a valós verseny hiányát mutatják, ezért a kormány továbbra is bátorítja újabb piaci szereplők megjelenését a távközlési piacon.

Bár a közlemény ezen kívül további konkrétumot nem tartalmaz, ez arra utal, hogy a kormány továbbra is kitarthat az állami mobilcég létrehozása mellett. A Fővárosi Törvényszék szeptemberben jogerős ítéletében hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) frekvenciatenderének végeredményét. A bírósági döntés azt jelenti, hogy az állami cégek konzorciumából létrejött negyedik mobilszolgáltató, az MPVI Zrt. nem kezdheti meg a szolgáltatását.

Az Index kormányzati forrásokra hivatkozva, a bírósági döntés után arról írt, hogy több forgatókönyv is elképzelhető a helyzet megoldására. A legvalószínűbbnek azonban azt tartották: az MNHH újra kiírja a pályázatot a negyedik mobilszolgáltatóra, az állami cég pedig megpróbál ismét nyerni. A szerdai közlemény volt a kormány első érdemi megszólalása az ügyben, az ítélet óta sem az NMHH, sem az MPVI Zrt. nem árult el konkrétumot arról, mik a terveik a bíróság döntése után.

A három állami cég (Magyar Villamos Művek, Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank) alkotta konzorcium januárban nyerte el a negyedik mobilszolgáltató frekvenciájára kiírt tendert. A kormány szerint azért van szükség egy új mobilszolgáltatóra, mert fokozná a versenyt a mobilpiacon. Tavaly, amikor először felmerült, hogy pályázatot írnak ki a negyedik mobilfrekvenciára, a kormány vezető politikusai nyilvános megszólalásaikban nem beszéltek arról, hogy az állam a mobilpiacon való megjelenést tervezné, illetve arról sem, hogy az erről szóló kormányzati döntés mikor született meg.

Az állami mobilcég létrehozásának körülményeit közelről ismerő forrás szerint ez tudatos kormányzati döntés volt, a piaci versenytársak így nem tudták megnehezíteni az alakuló állami konzorcium helyzetét. Információink szerint Fellegi Tamás korábbi fejlesztési miniszter viszont például nem támogatta a koncepciót. Az MVM decemberi közgyűlésén, amikor jóváhagyták a konzorciumhoz való csatlakozást, ugyancsak megfogalmazódtak különböző aggályok.

A bíróság azért helyezte hatályon kívül a frekvenciatendert, mert tavaly néhány hónapon belül két egymásnak ellentmondó rendelet is született a mobilpiacon történő állami szerepvállalásról. Tavaly júliusban Fellegi olyan rendeletet hozott, amely korlátozta volna az állami részvételt. Eszerint a mobilfrekvenciára kiírt pályázaton állami cég csak akkor indulhatott volna, ha az árverés első fordulója eredménytelen lesz. Tavaly augusztus elején, amikor az NMHH kiírta a pályázatot a negyedik mobilszolgáltatóra, ez a rendelet volt érvényben. Az időközben rendeletalkotási jogot szerző NMHH tavaly októberben úgy módosította a jogszabályt, hogy kivette belőle az állami részvétel korlátozásáról szóló részeket.