Romákhoz látogatott Miskolc környékén a kanadai bevándorlási miniszter

2012.10.10. 22:04 Módosítva: 2012.10.10. 22:05
Roma vezetőkhöz látogatott Magyarországon Jason Kenney, Kanada állampolgársági és bevándorlásügyi minisztere. Jason Kenney találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel, Martonyi János külügyminiszterrel, valamint Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével

A keddi keltezésű közleményben azt írták: a kétnapos látogatás végén a miniszter ellátogatott Miskolcra és a szintén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Alsózsolcára, mivel az elmúlt három évben "Magyarország volt a Kanadában benyújtott menedékkérelmek első számú forrása", és a kérelmezők mintegy 40 százaléka Miskolc környékéről érkezett. Hangsúlyozták, hogy még idén életbe lép az új bevándorlási törvény, amely azt hivatott segíteni, hogy a kanadai kormány gyors védelmet nyújthasson a valódi menekültek számára, ugyanakkor megszünteti a visszaéléseket a rendszerben.

Tartózkodása során Jason Kenney beszélgetett a helyi lakosokkal, roma gyermekeket látogatott meg egy iskolában, találkozott a miskolci polgármesterrel, valamint megbeszélést folytatott a helyi roma önkormányzat vezetőivel.

Pintér Sándorral is találkozott

Budapesti tartózkodása során a nagykövetség tájékoztatása szerint Jason Kenney találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel, Martonyi János külügyminiszterrel, valamint Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével. A megbeszélések a kanadai-magyar kapcsolatokra és a Magyarországról Kanadába történő rendhagyó migráció jellemzőire összpontosultak. Jason Kenney emellett találkozott Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselővel, az Országos Roma Önkormányzat elnökével is, akivel a magyar kormány nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiájáról tárgyalt.
A kanadai miniszter ellátogatott a Raoul Wallenberg-emlékműhöz és a magyar Holokauszt Emlékközpontba is, valamint részt vett a budapesti Dohány utcai zsinagógában a Tóra örömünnepén, ahol találkozott a főrabbival - közölte a nagykövetség.