Tömegdemonstrációra készülnek a romák Miskolcon

2012.10.12. 13:57

Az elmúlt időszak legnagyobb megmozdulására készül a cigányság Miskolcon október 17-én - mondta Horváth Aladár, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért elnevezésű szervezet vezetője pénteken miskolci sajtótájékoztatóján.

A Hazáért, a demokráciáért elnevezésű menet ellendemonstráció a Jobbik aznapra az avasi lakótelepre meghirdetett megmozdulásával szemben. Az ellenzéki párt korábban azt közölte, hogy a Magyar élet menetét azért szervezték meg, hogy felhívják a kormány és a helyiek figyelmét arra, "elfogyott az emberek türelme", és "Magyarországon ma nincs közbiztonság".

Horváth Aladár a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a Jobbik indoka mondvacsinált, a göbbelsi propagandára hasonlít, "ezekkel szemben erőt kell felmutatni a cigányságnak (...), vissza kell szorítani az újfasiszták nyomulását".

A cigányok dolga megvédeni önmagukat, a méltóságukat és a becsületüket, és úgy érzékelik, hogy az ő dolguk most megvédeni a haza becsületét is - mondta a roma polgárjogi vezető.

"Rendkívüli módon magára maradt ez a közösség, nagyon kevés szövetségesünk van, ám azokkal együtt úgy gondoljuk, hogy leszünk elég erősek, hogy kisöpörjük a náci eszmét" - fogalmazott Horváth Aladár. Hozzátette: az országból nem a cigányoknak, nem a szegényeknek, az elnyomottaknak kell távozniuk, hanem az "ezeket az eszméket képviselő nyilasoknak".

A Fidesz helyi szervezete a Jobbik tervezett demonstrációjára korábban úgy reagált, hogy a jobbikosok "ha Miskolcnak, a miskolciaknak - és főleg az avasiaknak - nem tudnak, vagy nem akarnak segíteni, legalább ne ártsanak!".

A Demokratikus Koalíció (DK) szintén korábban azt közölte: semmi nem indokolja, hogy a Jobbik önös politikai érdekeit szolgáló rasszista felvonulást tartson az avasi lakótelepen, ezért a DK október 17-ére Menet a békéért elnevezéssel demonstrációt hirdetett Miskolcra. A rendezvényhez a Szolidaritás, az MSZP, valamint több hazai és nemzetközi civil szervezet is csatlakozik - tudatta a párt.