Ez a poszt a következő Percről percre része:

Rárepül a DK a turulra

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A magyar föld eladó!

    Emlékeznek még, amikor Orbán Viktor azt mondta, hogy külföldiek nem vehetnek majd földet Magyarországon? Felejtsék el. A parlament kedden megkezdi a földtörvény vitáját, az pedig nem akadályozza, nem is akadályozhatja meg a külföldiek földszerzését. De előtte még elfogadják a tavalyi zárszámadást, módosítanak az idei költségvetésen és elfogadják az alkotmánymódosítás módosításait, amivel már konkrét választási részletszabályokat is az alaptörvénybe emelnek.

  • Ritkán izgultuk eddig halálra magunkat a kereszténydemokraták miatt, és a mai, a Fehér Bot Világnapjáról szóló ülésnapnyitó felszólalásuk sem ígér kalandokat. A másodikként felszólaló elempés Szabó Timea is egy világnapról, a szegénység elleni küzdelméről emlékezik majd meg.

  • "Reménytelenség, bizonytalanság" - csap bele ezután a lecsóba a szocialista Tóbiás József, akinek a jobbikos Balczó Zoltán kontráz a földtörvény ritmusára. A nap utolsó vezérszónoka, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője elmagyarázza, hogy mi az oka az államadósságnak.

  • A nap első interpellálója szokás szerint szocialista lesz, ezúttal a boldog harcos, Lukács Zoltán kérdez rá, minden bizonnyal a kormány IMF-kampányára. Legalábbis a "miért költ százmilliókat a kormány saját alkalmatlanságának a bizonyítására" kérdésből erre következtetünk. "Ki állítja meg a sofőr nélküli buldózert?" - kérdezi eztán a jobbikos Z. Kárpát Dániel.

  • Az elempés Szél Bernadett ott veszi majd fel a fonalat, ahol Z. Kárpát letette, őt az érdekli, hogy "miért rúgnak bele ismét a legnehezebb helyzetben lévőkbe?". A nap egyetlen öninterpellációjának a témája a munkavédelmi akcióterv, a fideszes Balla Mihályt az érdekli, hogy van-e ehhez fogható Európában. Van-e kétségük a válaszról?

  • A második ellenzéki kört a szocialista Sós Tamás nyitja, őt a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban elmaradt béremelés és a betegellátás színvonalának összefüggései érdeklik. A jobbikos Rubi Gergelyt meg az, hogy mitől műveleti egy terület. Felszólal a gyurcsányista független, Vadai Ágnes is, aki arra kíváncsi, hogy a turul-e a magyarok ősképe.

  • A házszabály szerint Vadai interpellációja után véget is érhet az interpellációs kör, de ketten még jelentkeztek. Ha jut rájuk idő, a szocialista Varga Zoltán a civil szférában zajló fideszes mutyikról kérdezne, a jobbikos Apáti István pedig megosztaná félelmét, hogy a bíróságok az ő ízléséhez mérten kevés életfogytiglani börtönt szabnak ki.

  • Még csak két hét telt el az első októberi ülésnap óta, amikor Orbán Viktor miniszterelnök órahosszat válaszolt a képviselők azonnali kérdéseire. Ilyen látványosságra leghamarabb két hét múlva számíthatunk, akkor kell majd újra kérdésekre válaszolnia a miniszterelnöknek. A héten ezért nem is tervezzük közvetíteni az azonnali kérdéseket.

  • A parlament napirendje szerint hétfőn visszavonhatják a bírák nyugdíjkorhatárát 65 évre emelő törvényjavaslatot és alkotmánymódosítást - ez utóbbit a választási regisztrációt az alkotmányba emelő javaslathoz hasonlóan az alaptörvény második módosításának nevezték. A törvények visszavonását a Fidesz kezdeményezte, de hogy miért, az a napirendből nem derül ki - úgy tudjuk, megvárhatják az ügyben az Európai Bíróság állásfoglalását.

    A kormány tavaly szállította le a bírák nyugdíjkorhatárát 70-ről 62 évre, ám a döntést az Alkotmánybíróság kifogásolta. Ezután nyújtották be a két törvényjavaslatot, amit a mai ülésen visszavonhatnak.

  • négy perccel a hivatalos kezdés után érkezett. Ezzel meg is zavarta a frakciókat, még az általában stréber jobbikosok sincsenek a teremben, nemhogy a fideszesek vagy a szocialisták.

  • Kövér házelnököt nem zavarják a tátongó padsorok, meg is nyitotta az ülést, egyből a közepébe vágva.

  • Egyből a közepébe vágva, írta Király kolléga Kövér gyors kezdéséről, e technika latin neve ott van a címben. Mi lett volna, ha az elején kezdi a házelnök a napot? Hát ab ovo!

  • A közepe pedig ezúttal a kereszténydemokrata Bús Balázs, aki a Fehér Bot Világnapjáról beszél napirend előtt. Rendhagyó módon a világnapok szapulásával kezdte felszólalását, szerinte a mindenféle világnapok között elsikkadnak a fontosak, és különben sem elég egy napot szentelni a problémáknak. "Látni nemcsak szemmel, hanem tapintással és füllel is lehet" - mondta, majd "a szív látásáról" is beszélt. Megtudtuk, hogy ő maga már járt vakétteremben, ahol kiderült számára, hogy mennyire nem egyszerű vakon enni. Hogy-hogynem, a végén már a gyerekvállalásról beszélt.

  • Az óbudai polgármesterként is dolgozó Bús Balázs honlapján külön hangos versek menüpont is van. Ilyen értelemben vakbarát az oldal.

  • Bús Balázs honlapján jónéhány levelet el lehet olvasni, a "köszönőlevelek" menüpont alatt. E bejegyzés címe is az egyik ilyenből van. Kézzel írott és gépelt levelek is vannak az oldalon.

  • "Láss, ne csak nézz, énekelte 1973-as lemezén az Illés zenekar. Remélem, a jövőben sokkal többen fogunk helyesen felelni erre a kérdésre" - zárta még a magyar parlamentben is szokatlan retorikai színvonalon felszólalását Bús Balázs, akinek a kormány nevében párttársa, Soltész Miklós államtitkár válaszolt. Szerinte a vakok talán sok támogatást kapnak, de sokat is adnak vissza a társadalomnak. Ezután arról beszélt, hogy a kormány mennyi mindent tett a látás- és hallássérültekért, mozgáskorlátozottakért. Egyik munkatársa például vak, mesélte. És még azt is megoldották, hogy a vakok állami támogatással vehessenek autót.

  • Az elempés Szabó Timea is egy világnapról, a szegénység elleni küzdelméről emlékezett meg, amit szerdán ünnepel a világ. Ennek apropóján Szabó a kormány eddigi szegénypolitikáját értékelte, meglehetősen negatívan. "Magyarországon a társadalom egyharmada van kitéve a szegénységnek" - jelentette ki. A szegénység már nem etnikai jellegű. Megismételte Lázár János klasszikusát arról, hogy mennyit is ér egy szegény ember. Bírálta a közmunkát is, mert az pont a képzéstől és a munkahelyteremtéstől von el forrásokat. És még megszorítások is jönnek, mondta.

  • Az LMP nem hisz a megszorításokban, tudtuk meg Szabótól, aki "rémálomnak" minősítette Orbán és Matolcsy "tündérmeséjét", vagyis a gazdaságpolitikát. Elutasította, hogy a gazdaság problémáit kizárólag a szociális kiadások csökkentésével lehetne megoldani. Ehelyett inkább a stadionépítéseket szüntetnék meg, és a vasútfelújítási mutyikat. "Gazdasági fejlődés csak a leszakadók felemelésével, társadalmi összefogás, magas szintű oktatás és egészségügy felépítésével lehet" - mondta.

  • A kormány nevében újra Soltész válaszolt, már ha válasz az, hogy az SZDSZ szellemi örökösének nevezte az LMP-t. Ezt szerinte az is bizonyítja, hogy szocialista képviselők is megtapsolták Szabó felszólalását. Ezután bőkezű elmúltnyolcévezésbe kezdett.

  • "Megértem, hogy csekély támogatottságukat valahogy kompenzálni kell, de örülnék, ha betartanák a házszabályt" - intette meg Soltész felszólalása után az eszdéeszesezést rosszul viselő elempéseket.

  • A parlamentbe 2010-ben ugyan nem jutott be az SZDSZ, de ebben a ciklusban is sokszor előkerül a párt neve. Soltész államtitkár éppen 431. alkalommal mondta ki ebben a ciklusban, hogy "SZDSZ". Az összes SZDSZ-t itt bogárhaszhatja ki.

  • Ön szerint van rokonság az LMP és az SZDSZ között?

  • A szocialisták vezérszónoka, Tóbiás József az egykulcsos adót nevezte meg a kormányzati gazdaságpolitika ősbűneként. Szerinte, ha magasabb lenne az adó, akkor több munkahelyet lehetne teremteni. A Fidesz emellett "a modern kor rabszolgáit állította elő" a munka új törvénykönyvével. Mindeközben 12 százalékot csökkent a beruházási intenzitás, nő az infláció, csökken a reálbér, és 2012-re a hatvanadik helyre esett vissza az ország a versenyképességi listán. "Mi lehet a baj? Miért nem működik ez a történet?" - tette fel a kérdést, önmagának, mert válaszolt is rá. Azért nem működik, mert jogbizonytalanság van.

  • A bizonytalanság a társadalomra is átterjedt, de ott már reménytelenségként jelentkezett, folytatta Tóbiás. A gazdaságpolitika miatt kinyilt a társadalmi olló, nőttek a szegények és gazdagok közti különbségek. Már vannak dolgozó szegények, a fiatalok negyven százaléka pedig kivándorláson gondolkozik. "A rossz gazdaságpolitika torz társadalompolitikává alakítható" - mondta. Abban viszont egyetért Orbánnal, hogy 2014-ben hazajöhetnek az emigránsok, már ha nem a Fidesz nyer megint.

  • Ennyi olvasható csak a tobiasjozsef.hu helyén.

  • "Reménységre ad okot, hogy sikerült eltakarítani a romok nagy részét, amit itt hagytak nekünk" - vágott vissza Tóbiásnak Cséfalvay Zoltán gazdasági államtitkár, aki szívesen mondott adatokat is arról, hogy sikerült csökkenteni az államháztartási hiányt. Szerinte a szocialisták direkt úgy kötöttek szerződést az IMF-fel, hogy "Bajnaiék csinálhassanak egy megszorítást, az adóságot pedig itt hagyták nekünk". Ebben a negyedévben például több mint egymilliárd eurót kell visszafizetnünk az IMF-nek.

  • Az alábbi meghívó pont most érkezett:

    Tisztelt Szerkesztőség!

    A Szabad Demokraták Szövetsége - A Magyar Liberális Párt megtiszteltetésnek venné, ha a párt 2012. október 17-én, szerdán délelőtt 11 órától tartandó sajtótájékoztatóján szerkesztőségük képviseltetné magát.

    A sajtótájékoztató témája: Október huszonhárom liberális szemszögből.

  • Cséfalvay ezután a munkahelyvédelmi akciótervet és a családi adózást dicsérte. "Mondhatnék vállalatneveket, de hadd ne tegyem meg ebben a teremben" - szerénykedett, amikor a beruházásokról beszélt. A progresszív adórendszert bukottnak nevezte, visszavezetését pedig adóemelésnek. Az LMP-t az adóemelés pártjának nevezte, mert háromkulcsos személyi jövedelemadóra tett javaslatot saját gazdasági programjában.

  • Ön hány kulcsos adórendszert akar?