Jobbikos, DK-s és roma tüntetés Miskolcon

2012.10.17. 10:24
Három szervezet is demonstrál ma Miskolcon. A Jobbik, a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat és a Demokratikus Koalíció tart félpályás útlezárást, menetet és nagygyűlést. A polgármester szerint a rendőrség fenntartja a rendet.

A Demokratikus Koalíció demonstrációja délután egy órakor kezdődik. Két órán át félpályás útzár lesz a Csabai kapuban a Petneházy lakótelepnél, majd menet indul az Ifjúság utcán a Fényi Gyula térig. Öt órakor nagygyűlést tartanak, amin beszédet mond Vadai Ágnes és Molnár Csaba országgyűlési képviselő, valamint Varga Gergő, az avasi városrész önkormányzati képviselője.

1 milliárd Avasnak

Az MSZP hétfőn jelentette be, hogy azt kezdeményezi, hogy a kormány különítsen el egymilliárd forintot a miskolci Avas lakótelepen visszaélésekkel eladott lakások megvásárlására és a felhalmozódott rezsihátralékok rendezésére.

Kettőtől a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat szervez A hazáért, a demokráciáért címmel demonstrációt. A menet a terv szerint a Szentgyörgy úti posta – Avasi kilátó sportcentrum – Szent Anna tér – Városház tér – Kormányhivatal vonalon halad majd.

A Jobbik délután öttől tart demonstrációt Magyar Élet Menete címmel az avasi lakótelepen. Itt felszólal majd Vona Gábor, a párt elnöke, Egyed Zsolt országgyűlési képviselő és Miklós Árpád, a párt megyei elnöke.

Kriza Ákos polgármester fél kettőkor fog sajtótájékoztatót tartani Miskolcon nincs helyük a rendbontóknak címmel. Szerinte a Jobbik, az MSZP és a DK politikai játszótérnek nézik az Avast, de a rendőrség fenntartja a rendet. „Egyesek élő közvetítés közben költöznek be a lakótelepre, mások pedig dühödten felvonulást szerveznek, csak hogy feledtessék riasztó belső ellentéteiket” – olvasható a közleményében.

Az Index Miskolcról élőben fog tudósítani.