Koronavírus adatok

2021. dec. 01.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Melinda, Vivien
5 °C
7 °C

Késsel és kalapáccsal ölt a táti gyilkos

2012.10.20. 12:51

Beismerte tettét a 21 éves M. Roland, aki szerdán Táton megölte anyját és nagyanyját; a gyilkosságot bozótvágó késsel és döngölő kalapáccsal követte el – ismertette a bűnügy részleteit szombati sajtótájékoztatóján a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.

Kodaj László alezredes elmondta: a gyanúsított sikertelen érettségi vizsgája miatt szóváltásba keveredett anyjával és nagyanyjával, majd a szobájában lévő bozótvágó késsel többször megsebesítette az áldozatokat, később pedig egy kalapáccsal több csapást mért rájuk. A helyszínelők 12-15 metszett és zúzott sérülést fedeztek fel az áldozatokon, és a lakásban megtalálták az elkövető véres ruháját.

M. Roland a gyilkosság után átöltözött, és Budapestre utazott, szerda délutántól péntek reggeli elfogásáig nem aludt, az időt bevásárlóközpontokban és mozikban töltötte el. Elmondása szerint úgy érezte, hogy álmodik, és csak akkor tudatosult benne a valóság, amikor az Esztergomi Rendőrkapitányság szolgálaton kívüli járőre elfogta. Az ügyben kábítószer nem játszott szerepet - tette hozzá az osztályvezető.

Az alezredes elmondta, az elkövetőt rokonai szerették, minden szobában ott volt a fényképe. Az érettségije azért nem sikerült, mert nem ment el a vizsgára, ezt követően az anyja 80 ezer forintot adott neki, hogy Esztergomban iratkozzon be egy nyelvtanfolyamra. Hazaérkezve azon vesztek össze, hogy a fiú a beiratkozást sem intézte el, illetve anyja a sikertelen érettségit is a szemére vetette.

M. Roland szülei elváltak, a bozótvágó kést korábban apjától kapta, mert vonzódott a fegyverekhez. Gyakran járt terepmintás ruhában, és két festékpatronokat tüzelő fegyvere is volt, melyekkel a barátaival harci jeleneteket játszottak el.

A nagy erőkkel keresett elkövetőt Berkes Péter, az esztergomi kapitányság szolgálaton kívüli őrmestere vette észre a buszvégállomáson; M. Rolandot arcáról és katonai ruházatáról ismerte meg. A sajtótájékoztatón Csizmadia Gábor megyei rendőr-főkapitány egy karórát adott át Berkes Péter őrmesternek, az emléktárgyat Hatala József országos rendőrfőkapitány adományozta.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport