Egy fideszes alpolgármester külföldre megy dolgozni

2012.10.24. 15:05

Lemond alpolgármesteri címéről Varga Tamás, Siklós fideszes alpolgármestere, mert külföldön kapott munkát, írja a Dunántúli Napló.

varga tamas
Fotó: varosatyak.hu

A lapnak a hírt megerősítette az alpolgármester, aki elmondta, a döntés megszületett már a fejében, de az okokról csupán annyit szeretne most mondani, hogy kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot külföldről, az idegenforgalom területéről, ott folytatja majd karrierjét.

A Fidesz siklósi csoportjának vezetői feladatait is ellátó politikus a siklósi elnöki posztról is lemond, de a siklósi képviselői mandátumát egyelőre megtartja, de kijelentette, nem fog visszaélni azzal, hogy a törvény szerint évente elég csak egyszer megjelennie valamelyik testületi ülésen ahhoz, hogy a mandátumot ne veszítse el.

Varga Tamás nem szakít végleg a pártpolitizálással sem, a jövő terveiről azonban többet nem mondott a lapnak.

A fiatal politikus 2010-ben a szavazatok negyven százalékát megszerezve került Máriagyűdről a képviselő-testületbe.

Varga egyebek mellett felszolgáló, szakács, webfejlesztő és idegenvezetői végzettséggel is rendelkezik, korábban saját étterme is volt.

A lap szerint Komlón akár el is olvadhat a kormánypárti többség, ha két fideszes képviselő, Simon János és Mink Ernő lemondanak (vagy jövő őszig nem mennek az ülésekre), és helyükre nem fideszesek kerülnek. Egy ideje mindketten külföldön dolgoznak. Harkányban is van egy képviselő, Vida Ernő, aki megválasztását követően vállalt munkát külföldön. A független, de jobboldali kötődésű orvos-jogász végzettségű Vida Németországban dolgozik orvosként.