Konrád, Tivadar
4 °C
22 °C

Megszüntették az Emfesz-vezér elleni eljárást

2012.10.29. 19:25
A Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányában megszüntette a Mabofi Holdings Ltd. által indított pótmagánvádas büntetőeljárást Góczi István vezérigazgató ellen az Emfesz Első Magyar Földgáz-, Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1 dollárért történt eltulajdonítása ügyében.

A Mabofi Holdings és a RosGas AG, illetve az Emfesz azért állt jogvitában, mert a Mabofi álláspontja szerint Góczi István, az Emfesz vezérigazgatója – a tulajdonostól korábban kapott felhatalmazás alapján – jogtalanul adta el a Mabofi tulajdonában álló kft.-t a RosGas AG-nak.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly június elsején megszüntette a sikkasztás gyanúja miatt indított nyomozást Góczi István ellen. Indoklásában az NNI ugyan megállapította az eltulajdonítás tényét, viszont álláspontja szerint az elkövetés tárgyának – azaz az Emfesz Kft. üzletrészének – valós értéke nem volt bizonyítható. A nyomozást megszüntető határozatot követően a Mabofi pótmagánvádat nyújtott be, mivel Emfesz Kft. üzletrésze bizonyíthatóan jelentős értéket képviselt - írták.

„Ezzel szemben a Fővárosi Törvényszék hétfői döntése szerint az Emfesz Góczi István által történt állítólagos eladása – amelyet minden hazai és nemzetközi bíróság jogszerűtlennek tartott – nem valósíthatott meg sikkasztást, mert az üzletrész függetlenül az értékétől nem lehet sikkasztás tárgya. A nyomozást tehát az elkövetés tárgya értékének hiányában, a pótmagánvádat pedig maga az elkövetés tárgya hiányában szüntették meg" – fogalmazott közleményében a Mabofi.

Hozzátették: eközben a több mint 200 milliárd forintos forgalmú Emfesz Kft. – számláin több mint 30 milliárd forintos vagyonnal – fizetésképtelenné vált, bűnös pedig nincs. A Mabofi közölte: ezért fellebbezést nyújtott be a bíróság döntése ellen, és mindent megtesz annak érdekében, hogy mégis megtalálja a tetteseket és elérje felelősségre vonásukat.

Az Emfesz 2009 májusában került a RosGas AG tulajdonába a Dmitri Firtas ukrán üzletember érdekeltségébe tartozó Mabofi Holdings 100 százalékos tulajdonából. Erre azt követően került sor, hogy a társaság 2009 áprilisában bejelentette: addigi szállítója, a RusUkrEnergo nem jut gázhoz, így megszakadtak a szállítások. Dmitri Firtas a RusUkrEnergo egyik tulajdonosa. 
Az idén márciusban a moszkvai választott bíróság szintén jogtalannak ítélte az Emfesz Kft. 2009 áprilisában történt eladását a svájci Rosgasnak.

Az Emfesz korábban a második legnagyobb gázkereskedő volt a magyar piacon, de 2011. január 5-én a Magyar Energia Hivatal felfüggesztette a cég gázkereskedői engedélyét, mert a rendszerirányító FGSZ Földgázszállító Zrt. felfüggesztette az Emfesszel kötött szerződést. A likviditási nehézségekbe került cég engedélyét végül bevonta a hivatal. A Fővárosi Törvényszék 2012. március 14-én elrendelte az Emfesz felszámolását.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!