Kövér 4 millió forintot autózott el tavaly

2012.10.30. 11:57

Tavaly összesen 57 600 kilométert tett meg, és 4,185 millió forintot költött benzinre hivatali autójával Kövér László, az Országgyűlés elnöke – írja az atlatszo.hu.

Kövér László egy Audi A8 Lang Quattro 4.2 V8-as autóval közlekedik, amelybe 2011-ben 9300 liter benzint tankoltak. A parlament sajtószolgálata a biztosítási díjakat is elküldte, e szerint az autó után 82 684 forint kötelező biztosítást és 965 520 forint CASCO-t fizettek. Az autó javítása tavaly 53 ezer forintba került.

Az oknyomozó portál közérdekű adatigénylést nyújtott be szeptember közepén, miután idén januártól Kövér Lászlónak duplájára - havi 626 130 forintra - emelték a benzinpénzét. Kövér hivatalosan két állami autót is használhat – egyet a hivatalos, és egyet a magánútjaira.