Ottó
20 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Őrizetben a feltételezett gyilkosok

2012.11.03. 11:25 Módosítva: 2012.11.04. 00:30
Öt napon át tartott a keresés, amiben több mint félszáz rendőr, búvárok és számtalan önkéntes vett részt. A rendőrség szerint a lehető legrosszabb forgatókönyv vált valóra, Szita Bencének csak a holttestét sikerült megtalálni. A fiatal fiú előre kitervelt gyilkosság áldozata lett, de a nyomozók még nem mondták meg, hogy mi lehetett az indíték.

Megtalálták az öt napja, a kaposvári Tesco parkolója mögötti játszótérről eltűnt 11 éves felsőmocsoládi Szita Bencét. Holttestére egy Kaposvárhoz közeli erdőben találtak rá. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ezt délelőtt még nem erősítette meg, de délutáni sajtótájékoztatójukon kiderült, hogy a fiú halálhíre igaznak bizonyult. A rendőrség a fiú nevelőapjának élettársát és két hajléktalant vett őrizetbe az üggyel kapcsolatban.

Délelőtt először a KaposPont adta hírül, hogy a rendőrség őrizetbe vett három embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük van a fiú eltűnéséhez. A KaposPont szerint a fiú nevelőanyja még hétfőn jelentette, hogy ellopták a kocsijukat, amit a rendőrség kedden meg is talált két hajléktalannál. A rendőrség ma közölte, hogy a nő eredeti bejelentését gyanúsnak találták, ezért felmerült, hogy esetleg a nőnek is köze lehet a fiú eltűnéséhez.

Szita Bence

A 11 éves somogyi fiú a Kaposvárhoz közeli Felsőmocsoládon élt nevelőapjával és féltestvérével, Lillával. A borsonline szerint Gyöngyi Sándor a gyermek édesanyjának elvált férje. Kiskora óta jelen volt Bence életében. Gyöngyi Sándor szerint ő volt számára az apai példakép, ő tanította meg biciklizni, focizni. Mivel a lányát rendszeresen látogatta, Bencéről is gondoskodott, hiába nem ő volt a vér szerinti apja. Minden szünetet együtt töltött vele és a nővérével. Miután egyik családból a másikba került, két éve végre sikerült egy családként összeköltözniük.

A rendőrség a nyomozás érdekében szintén megvizsgálta Bence családi hátterét. Megállapították, hogy bár vér szerinti szülei külön éltek, kiegyensúlyozott családi élete volt, és jó körülmények között élt. Ez eleve valószínűtlenné tette, hogy a fiú magától ment volna világgá.

A rendőrség napok óta nagy erőkkel kereste a fiút, de sokáig nem akadtak a nyomára. A fiú rokona, Szita János a Velvetnek azt mondta, hogy sose volt olyan, hogy a 11 éves fiú csak úgy elcsatangolt volna, ahhoz is mindig engedélyt kért, hogy átmenjen a barátaihoz.

Önkéntes akció keretében több mint százan kutatták át még pénteken is a Kaposvár melletti Deseda-tó környékét Bencét keresve. Az önkéntesek a Facebookon megjelent felhívásra jelentkeztek, és a kaposvári Kötél önkéntes tűzoltó és életmentő egyesület irányításával átfésülték a tópartot. A keresésbe lovasok, búvárok és vízi mentők is bekapcsolódtak. Korábban a Kötél egyesület átvizsgálta a Tesco melletti Malom-tó környékét is, de mindkét keresés eredménytelen volt. 

Szombaton azonban mégis megkerült a holttest. A KaposPont szerint a fiú testét egy temető szélén, egy gödörben ásták el, a testén sérülésnyomok voltak. A Sonline.hu szerint a rendőrség délelőtt lezárta Kaposvár egyik városrészére, a Fészerlakra vezető utat, csak az ott lakókat engedték be. Több egyen- és civil ruhás rendőrt lehetett látni a környéken. Azt nem lehetett látni, hogy a bűnügyi helyszínelők pontosan merre dolgoznak. Bár az úttól néhány száz méternyire több épületet is látszott, a híroldal szerint a közeli régi fészerlaki temető közelében tartózkodtak a rendőrök.

Három gyanúsított van őrizetben

Szombat délután sajtótájékoztatót tartott dr. Piros Attila rendőrfőkapitány, aki elmondta, hogy három embert gyanúsítanak minősített emberölés elkövetelésével. A rendőrfőkapitány megerősítette, hogy Szita Bence valóban halott, és hogy megtalálták a holttestét, de minden részletet nem tudott elmondani, mert délután még folyt a bizonyítási eljárás.

Piros Attila szerint előre eltervezett bűncselekményről volt szó, amit egy jól körülhatárolható bűnözői csoport követett el, és nem egy magányos ámokfutó. A rendőrfőkapitány szerint a gyanúsítottak őrizetben vannak, és részleges beismerő vallomást tettek. A rendőrség nem számít rá, hogy bővülne a gyanúsítottak köre.

A rendőrség szerint október 30-án kaptak egy bejelentést a fiú előző napi eltűnéséről, de később kiderült, hogy a bejelentés hamis állításokat tartalmazott. Piros Attila szerint a bejelentő állításai óráról órára változtak, és azt a gyanút erősítették, hogy ennek a személynek köze lehetett a bűncselekményhez. A bejelentő Szita Bence nevelőapjának élettársa volt.

A keresést először a Sántos és Szentbalázs települések közti területen kezdték meg, ahol találtak egy feltételezett sírt, amit elkezdtek ásni, és úgy vélték, hogy a fiúnak szánták. A sírhelynél vért és szövetmaradványokat is találtak. Pénteken a keresést áttették Toponár közelébe, és ott később ráakadtak a fiú holttestére. A holttest a Kaposvári Egyetem mögötti erdőben volt.

A gyilkosság okát tudakoló újságírói kérdésére a főkapitány azt mondta: olyan választ kapott a két kaposvári hajléktalan felbujtásával és gyilkossággal gyanúsított kaposvári nőtől, amit nem kívánt megosztani az újságírókkal. Azonban az adott válasz is azt erősítette, hogy indokolt az elmeorvosi szakértői vizsgálat elrendelése. Hogy miként végeztek kisfiúval, arról a főkapitány kegyeleti okokra hivatkozva szintén nem kívánt nyilatkozni. Az elkövetés eszközeit is megtalálták, de "nincs az a jel, ami mellett a televízió képernyőjén elviselhető lenne az elkövetés módja" - mondta.

Két nap után már kevés volt a remény

Piros Attila azzal kapcsolatosan, hogy miért volt számára két nappal a gyermek eltűnése után bizonyos, hogy a kisfiú bűncselekmény áldozata lett, azt mondta, hogy ezt a Kaposvárhoz közeli Sántos külterületén lévő erdőben talált nyomok erősítették meg.

A rendőrök azért kutattak azon a területen, mert egy vadász látott arra egy autót, amelynek felírta a rendszámát és ez megegyezett az állítólag ellopott jármű rendszámával. Mint kiderült, a fiút hétfő este 20 és 22 óra között ott ölték meg, és a holttestét először ott rejtették el, majd onnan elvitték oda, ahol szombat reggel megtalálták.

A rendőrség jelenleg három embert gyanúsít, a 47 éves P. Erika kaposvári lakost, valamint az 57 éves B. József és a 41 éves K. József hajléktalanokat. Elhangzott, hogy a nyomozók azt érzékelték, hogy a feltételezett elkövetők „menekülnek, mondanak valótlan információkat, tévútra akarnak terelni minket.” Piros Attila elmondta, hogy a nyomozás lezárulása után még részletesebb ismertetőt tartanak az esetről.