Tíz évet kapott a nevelt lányával erőszakoskodó kisbéri férfi

2012.11.08. 13:14
A győri ítélőtábla jogerősen tízéves fegyházbüntetéssel sújtotta azt a kisbéri férfit, aki a vád szerint csaknem ötvenszer erőszakolta meg nevelt lányát 2007 és 2009 között. A lány 2007-ben még tizenkét éves sem volt.

Zólyomi Csilla tanácsa helybenhagyta az első fokon eljáró Komárom-Esztergom Megyei Bíróság ítéletét, elutasítva a vádlott védekezését. Ő mindvégig tagadta a vádakat, azt hangoztatta, hogy a viták ellenére családcentrikus emberként viselkedett, az ellene tett feljelentéssel pedig azt akarta elérni élettársa és annak lánya, hogy eltávolítsák az általa épített, de az asszony nevén lévő házból.

A bíró megjegyezte: az igazságügyi orvosszakértő megállapítása szerint semmi nem mutat arra, hogy annak érdekében tettek volna feljelentést, hogy kiforgassák a vagyonból a férfit. A kislány elbeszélése életszerű, átélt élményekre alapuló volt, félelme pedig azért is érthető volt, mert a férfi többször azzal fenyegette áldozatát: megöli őt és rokonait.

A bíró kétségét fejezte ki a férfi családcentrikus voltával kapcsolatban is, mondván, az ügyben nem érintett tanúk elmondása szerint a vádlott szerencsejáték-függő volt, így állításával szemben nem adta haza teljes fizetését, hanem játékterembe hordta.