Szétrohadtak a csövek a kollégiumban

2012.11.09. 11:27

Napok óta nincs fűtés a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Ady téri kollégiumában, írja a vasnepe.hu. A problémát csak három hét alatt tudják megoldani, addig háromszáz hallgató lakhatásáról kell gondoskodniuk.

„Kicseréltettük a radiátorokat az épületben, és úgy volt, hogy november elején ezeket fel is töltjük vízzel. Ez éppen az őszi szünet idejére esett, így mire a diákok a hét elején visszajöttek volna, már meleg fogadta volna őket a szobában. Azonban hiába próbáltuk, nem lehetett a rendszert vízzel feltölteni. Kiderült, hogy a padozatban lévő csövek egy része szét van rohadva” – mesélte Tóth Péter, a kollégium igazgatója. A rendszert 20-25 éves élettartamra tervezték, a kollégium épületében viszont harminc éve nem nyúltak hozzájuk.

Válságtervet dolgoztak ki, egyelőre 180-200 hallgató lakhatását már megoldották. Vannak, akik barátokhoz, barátnőkhöz tudnak költözni albérletbe erre az időre, és van, aki vállalta, hogy ez idő alatt bejáró lesz.