Újra Árvai Tibor a polgármester Nemesviden
Árvai Tibort (független) választották meg polgármesternek a Somogy megyei Nemesviden a vasárnapi időközi választáson. Téglás Zsuzsa körjegyző a szavazatok összesítése után az elmondta: a három, függetlenként induló polgármesterjelölt közül Árvai Tibor 176, Kuti László 152, Harmath István, a volt polgármester 68 szavazatot kapott. A most megválasztott polgármester 1990-től 18 éven át már betöltötte a tisztséget, majd arra hivatkozva, hogy megfenyegették őt és a családját, lemondott.
Önkormányzati képviselőket is választottak, 12-en jelöltették magukat, mindannyian függetlenként. A képviselő-testületbe Kovács Sándor 251, id. Neubauer Tibor 160, Kuti László 153, Szanyi Lajos 147 szavazattal került be. Közülük Kuti László korábban is a testület tagja volt. A mintegy 800 lakosú település 618, választásra jogosult állampolgára közül 417-en adták le szavazatukat. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a testület augusztusban feloszlatta magát, miután a négy független képviselőből hárman azt állították, hogy nem tudnak együtt dolgozni a polgármesterrel.