Nem könyvelték a milliós osztogatást a katolikusok

2012.11.12. 14:46
Tízmilliós kölcsönöket és jutalmakat osztogatott munkatársainak a pécsi püspökség. Sem a rendőrök, sem az általuk felkért könyvszakértők nem találták nyomát a könyvelésben a magáncélra kihelyezett pénzeknek. Egy másik katolikus egyházmegye belső vitájából kiderült, ez nem is csoda, nincs egységes, megbízható számviteli rendszer az évente több milliárd forintot kezelő egyházban.

Nyom nélkül folytak ki a pénzek a pécsi egyházmegye kasszájából, amikor belső munkatársak támogatásáról volt szó.

A rendőrség a pécsi püspökségen gazdasági visszaélések és más bűncselemények gyanújával 2010-ben kezdődött vizsgálata során a munkavállalók kihallgatása után megállapította, hogy összesen 89,8 millió forint összegben kaptak különféle nagyságú kölcsönöket az egyházi kasszából. A nyomozók szerint a kifizetések viszont egyáltalán nem szerepelnek a könyvelésben, ahogy annak sincs jele, hogy a pénzt visszafizették volna. A két éve kezdődött rendőrségi vizsgálat összefoglalójából kitűnik, hogy a kölcsönök folyósításával kapcsolatos szigorú elszámolású bizonylatokat nem állította ki senki.

A pénzből jutott olyanoknak is, akik nem álltak az egyházmegye alkalmazásában. A rendőrök szerint esetükben a hiányos adatok miatt a könyvszakértő sem tudta megállapítani, hogy mekkora volt a fel nem számított kamatok miatt keletkezett kár.

Az Index információi szerint szintén tízmilliós nagyságrendű volt az az összeg, amit jutalom gyanánt osztottak ki.

A győri egyházmegyében dúló, már több mint egy éve bíróság előtt folyó belháború során kiderült, nem elszigetelt jelenség a követhetetlen könyvelés. A győri egyházmegye korábbi számvevője, aki püspökével került összetűzésbe, az Egyházfórumnak adott interjújában elmondta, munkába lépése előtt még a bevételi és kiadási pénztárbizonylatokat sem használták a püspökségen, a pénzmozgások pedig teljesen áttekinthetetlenek voltak. A gazdasági szakember szerint a számviteli törvény gyakorlatilag ma sem vonatkozik a katolikus egyházra, ezért „ahány egyházmegye, annyi számviteli rend.”

A normatív állami támogatásokra „elvileg érvényes a számviteli törvény, de az egyházak esetén ezt is nagyon lazán kezelik”. „Arra hivatkoznak, hogy az egyházaknak el kell számolni a minisztériumoknak az állami támogatásokról, de ezeket nem igen ellenőrzik. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal csak a munkabérekkel, járulékokkal és bevallásokkal kapcsolatos ellenőrzéseket végzi. Az Állami Számvevőszék felkérésre ugyan végezhetne ellenőrzést, de erre még egyszer sem került sor.”

A rendőrség szerint a lemondott Mayer Mihály pécsi püspök, és Wolf Gyula püspökségi gazdasági vezető működése idején történt események vizsgálata alapján két rendbeli könyvvezetési kötelezettség megszegése mellett négy rendbeli jogosulatlan gazdasági előnyszerzés, három rendbeli jelentős mértékű adócsalás és egy rendbeli különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt kezdeményeztek vádemelést.