Hetekig nem lesz fűtés egy szombathelyi kollégiumban

2012.11.13. 11:30
Még három hétig biztos nem lesz fűtés a Nyugat-magyarországi Egyetem egyik szombathelyi kollégiumában, ugyanis a radiátorok cseréje közben derült csak ki, a harminc éves vezetékek is felújításra szorulnak. A fűtetlen épület ellenére a hallgatók többsége maradt, hősugárzók mellett próbálnának melegedni, ezt viszont az elektromos hálózat nem bírja.

Múlt héten írtunk arról, hogy egy hete nincs fűtés a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ (SEK) Ady téri kollégiumában. Az egyetemen és a kollégiumban hetek óta tart az energetikai felújítás. A külső szigetelés, a nyílászárók cseréje mellett a radiátorok cseréjét még az őszi szünetben elkezdték, de az új fűtőtestek beüzemelésekor többszöri próbálkozás ellenére sem tudták vízzel feltölteni a rendszert, ugyanis a padozati csövek egy része szét volt rohadva.

Az új hálózat megtervezése és az új alapvezeték kiépítése miatt a munkálatok november végéig, december elejéig is elhúzódhatnak, ezért a fűtés nélküli időszakra a kollégium vezetősége a múlt héten több lehetőséget is felajánlott a kollégiumban lakó 303 diáknak. A hallgatóknak küldött körlevél szerint harmadukat a város középiskoláinak kollégiumaiban tudták volna elhelyezni, a többieknek felajánlották, egyéni tanrendet igényelhetnek, azaz nem kell bejárniuk az órákra, otthon tölthetik az átmeneti időszakot. Azonban a diákok kilencven százaléka úgy döntött, mégis marad a fűtetlen kollégiumban. Ők hősugárzókkal, ventillátorokkal próbálják meg átvészelni a következő heteket.

Saját döntés

„A fűtés mellett áram sincsen, mert a hősugárzók miatt megnőtt az áramfogyasztás, amit az elektoros hálózat nem bír. Ha mégis van áram, egyetlen villany és egy konnektor működik a szobámban. Internet és melegvíz is vagy van, vagy nincs. Jelenleg ide-oda kallódok, csak aludni járok vissza. Most még olyan az időjárás, hogy át lehet vészelni fűtés nélkül, de a decemberi mínuszokban el se tudjuk képzelni, mi lesz” – meséli egy diák.

A kollégium beiratkozási szerződésben is ki van kötve, az elektromos hálózat alkalmatlansága miatt nem lehet a szobákban hősugárzót és egyéb, tűzveszélyes készülékeket használni.  Most azonban mégis lehet, csak korlátozottan. Ezt a hallgatóknak küldött levélen a kollégium vezetősége is előre kikötötte: „Elektromos fűtőtestet nem lehet korlátlanul használni az elöregedett villanyvezetékek miatt. Ha mégis azzal fűtenének, arra különösen figyelni kell, hogy semmilyen más eszközt nem lehet egyidejűleg ugyanarról a konnektorról üzemeltetni, és azt is meg kell nézni, hogy a szomszéd szobában az »iker« konnektorról sem üzemelhet semmi. Ezt nagyon komolyan kell venni, mert fokozottan tűz- és balesetveszélyes, éppen ezért az itt maradókat folyamatosan ellenőrizni fogjuk!" – áll a körlevélben.

Nem akarnak fizetni

A fűtés nélküli időszakra hivatkozva a Hallgatói Önkormányzat múlt héten a novemberi kollégiumi díj (9320 forint) ötven százalékos csökkentését kezdeményezte. A SEK tanácsának hétfő délutáni döntése értelmében, akik ismerősökhöz, barátokhoz költöznek, vagy az egyéni tanrendet választják, nekik elengedik a novemberi kollégiumi díjat. Akik pedig elfogadják, hogy a fűtés hiánya ellenére a kollégiumban maradnak, nekik harminc százalékot engednek el. Azonban néhány hallgatónak ez nem tetszik, és azt mondják, mivel a kollégium nem teljesíti a tanuláshoz szükséges feltételeket, ezért nem hajlandóak kifizetni még a csökkentett díjat sem.

Tóth Péter, a kollégium igazgatója az Indexnek elmondta, mindenki saját maga döntheti el, hogy marad, vagy a felkínált alternatívák közül választ. „Senkit sem kényszerítünk arra, hogy 6500 forintért igénybe vegye a kollégiumot. Áram folyamatosan van, de mivel harminc évvel ezelőtt nem arra tervezték a hálózatot, hogy tucatnyi hősugárzót, számítógépet és hűtőt üzemeltetnek egyszerre, ezért előfordul, hogy a hálózat túlterhelt, és leveri a biztosítékot. A diákok ekkor szólnak a portán, és visszakapcsolják az áramot. Mivel legtöbben maradnának, hiába próbálunk plusz fázisokat kiépíteni, jobb lenne, hogy a hallgatók még egy része mégis vállalná a költözést” – teszi hozzá Tóth Péter.