Krimittud a rendőrpalotában

2012.11.14. 10:46 Módosítva: 2012.11.15. 12:44

Rendőr vagy. Igazoltatnál egy jósnőt az aluljáróban, persze nincsenek nála iratok, de azért szívesen megmondja neked a jövőt. Egy idős ember leinti a szirénázó autódat, amit taxinak vél. Beül és már mondja is a címet, hogy hová kéri a fuvart, te pedig sehogy nem tudod lerázni a rámenős bácsit. Körasztalok körül egy csomó középiskolás, zsűritagok középen, jelvényes, tekintélyes egyenruhások, és Novák Péter, akinek a viccein mindenki nagyokat nevet.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) „Krimittud”-ot szervezett, amivel interaktív módon akarták felhívni a fiatal korosztály figyelmét a bűnmegelőzésre. Tizennégy Pest megyei gimnáziumból érkeztek háromfős csapatok. A vetélkedő jelentőségét a rendezvény szervezője fogalmazta meg: “Ezúttal játékos keretet biztosítunk a diákoknak arra, hogy a hagyományos, sikeres információ átadáson alapuló prevenciós előadásaink mellett bűnmegelőzéssel kapcsolatos ismereteikről számot adjanak, élethelyzeteket elevenítsenek meg, szerepet játszhassanak, versenyezzenek."

A „Krimittud”-on színházról és improvizációról van szó, méghozzá a bűnmegelőzés jegyében. A PMRFK a Beugró nevű, improvizált helyzetgyakorlatokra épülő tévéműsor mintájára szervezte a kétfordulós versenyt. Az elsőben jeleneteket kellett eljátszani, többek között a fent említetteket, de volt szó bombáról a suliban, marihuánás cigiről, diszkrét olaszországi munkákról csinos hölgyeknek, fürdősónak álcázott dizájnerdrogról, és kihívó képekről a Facebookon. A második körben spontán csak kérdésekből álló párbeszédeket alkottak a résztvevők, szintén bűnügyi témákban. Kisebb-nagyobb sikerrel, de a srácok legtöbbször kivágták magukat a fura helyzetekből.

Végül a zsűri a Gödöllői Török Ignác Gimnázium csapatának ítélte a vándorkupát, és az ezzel járó győzelmet. Jövőre újra kriminális esetekkel szembesülhetnek a versenyzők.