Gergely
4 °C
23 °C

Tornaórán kapott szívrohamot egy 17 éves

2012.11.15. 11:17 Módosítva: 2012.11.15. 11:38

Tornaóra alatt halt meg szerdán egy tizenhét éves diák Kiskunfélegyházán. „Rácz András csendes, jó szándékú, kedvelt tanulója volt az iskolának” – nyilatkozta a Baonnak Ágoston Tibor, a kiskunfélegyházi Összevont Középiskolák igazgatója. Az előzetes információk alapján Rácz hirtelen szívmegállásban halt meg.

A Közgazdasági Szakközépiskola tizenegyedikes tanulója szerdán délelőtt lett rosszul, kosárlabdázás közben esett össze. A tornatanár azonnal megkezdte az újraélesztést, és a mentőket is rögtön értesítették. Kiérkezésükig a tanár küzdött a fiú életéért, amit a mentők gyors, defibrillátoros és gyógyszeres beavatkozása ellenére sem sikerült megmenteni.

„Több mint fél óráig küzdöttek az életéért” – mondta a Baonnak az igazgató.

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a halál okát. A tragédia után hazaküldték a diákokat, de csütörtökön már folytatódott a tanítás. A történtek feldolgozásában az iskola pszichológusa segíti a diákokat, akik ma gyertyagyújtással emlékeztek elhunyt társukra.