Alfréd
-7 °C
2 °C

Tavaly nyár óta mondjuk, ez elfogadhatatlan

2012.11.16. 07:07
Másfél éve tartó kőkemény alkudozás csúcspontja jön a jövő heti brüsszeli csúcson, amikor az EU 2014-2020 közötti költségvetéséről döntenek. Az eddigi csatákban főtárgyaló EU-államtitkár szerint nem nyugszunk bele, hogy Magyarország legyen az új költségvetés legnagyobb vesztese. Győri Enikő büszke, hogy a magyar diplomáciát nem lehetett kijátszani a lengyelek ellen. Szerinte a magyar és a román belpolitika Brüsszelben vitatott húzásai nem említhetők egy lapon.

Az eredeti bizottsági előterjesztés közel 30 százalékkal csökkentené 2014-2020 között a Magyarországnak járó kohéziós támogatásokat. Ehhez képest a ciprusi elnökség az egész kereten még további húzást javasolt, a britek és a svédek pedig annál is nagyobbat nyesnének. Lehet, hogy a végén már a 29 százalékos csökkenésnek is örülnünk kell?

Nem. Erre határozott nemet tudok mondani. Magyarországnak ez a közel 30 százalékos forrásvesztés nem elfogadható. A javaslat tavaly júliusi megjelenése óta nagyon következetesen, minden egyes tárgyaláson elmondtuk, hogy ez így nem maradhat. Ez nem felel meg az EU alapelveinek, értékeinek, az igazságérzetünknek, a gazdasági szükségszerűségeknek és az ésszerűségnek sem.

Növekedésre van szükség, és ma már mindenki látja, hogy a fiskális konszolidáció ehhez önmagában kevés. Mindenki tudja, hogy növekedés nélkül nem lehet a válságból kilábalni, és ehhez szükség van a kohéziós pénzekre.

Az egységes piac az erőseket tovább erősíti, és ennek kompenzálására van szükség. A periféria felzárkóztatása másként nem képzelhető el. Ezért találták ki Spanyolország és Portugália csatlakozása után a kohéziós alapot.

A végső döntés a jövő heti brüsszeli csúcson várható, ahol Orbán Viktornak kell alkudoznia. Van minimum cél?

Arról nem akarok beszélni, hogy hány százalék, ami még elfogadható, mert nem tudom, hogy mekkora lesz a főösszeg, és nem tudom, hogyan fogjuk azt felosztani. Mi nem akarjuk a kohéziós keret csökkentését. Nem vagyunk egyedül, hiszen az Európai Parlament, az Európai Bizottság és 15 ország is ezt mondja. Persze kompromisszum kell. Ha meg kell állapodnunk egy alacsonyabb főösszegben, akkor először legyen világos, hogyan osztjuk fel a tortát.

Maga a torta a mostani állás szerint alig lesz kisebb, mint az előző ciklusban volt, csak éppen Magyarországnak jutna belőle jóval kevesebb. De például Lengyelország jobban járna. Elvben ez a kritériumok új rendszeréből következik. Lehetségesnek tartja, hogy politikai szándék van az új kritériumrendszer mögött, és Magyarország büntetésben van?

Nem akarom semmivel sem vádolni az Európai Bizottságot, de vigyáznia kellett volna, hogy akármilyen metodológiát is használ, az nem hozhat politikailag lehetetlen helyzetbe egyetlen országot sem. A végeredmény nem lehet méltánytalan. Úgy látom, hogy ebben a bizottság hibázott.

Ez az aránytalanság alapvetően két mutatóból következik. Az egyik, hogy bevezettek egy felső határt, ami meghatározza, hogy egy ország a GDP-je hány százalékáig juthat támogatásokhoz. 2000-ben ez még 4 százalék körül volt, a mostani ciklusban pedig differenciált, vagyis a fejletlenebbek magasabb plafonnal számolhattak, nekünk ez 3,5 százalék lett.

A bizottsági javaslat most egységesen 2,5 százalékról szólt, ezt a ciprusi elnökség levitte 2,36-ra, a kedd éjféli változat szerint pedig visszament 2,4-re.

A másik fontos mutató a növekedési előrejelzés, és a bizottság nekünk számolta a legrosszabb előrejelzést 2020-ig, 0,8 százalékot. Ez sokkal rosszabb, mint amit a görögöknek számoltak. Ezt megkérdőjeleztük. Nem akarunk metodológiai vitát nyitni, de ezt a számot irreálisnak tartjuk.

A dán elnökség alatt annyi előrelépés történt, hogy bekerült a tárgyalási keretbe az az elv, hogy a válság miatt a legnagyobb visszaesést elszenvedő országokra más felső limit vonatkozzon. Ez minket és a baltiakat érinti. A legutóbbi változat szerint ez a plafon 2,xx százalék. Vagyis 3 százalék alatt marad, de nem tudjuk, hogy mennyivel. Nagyon nem mindegy, hogy 2,41 vagy 2,99 lesz-e ez a tárgyalások végére. A csúcsig még több változat készülhet, és tizedenként több százmillió a tét.

Nekünk még a 2,99 is jelentős veszteség lenne, nagyobb arányú, mint amennyivel a teljes kohéziós boríték zsugorodik.

A kohéziós boríték a mostani állás szerint mintegy 9 százalékkal zsugorodhat, de azon belül a legszegényebb országok 20 százalékot vesztenének, Magyarország pedig 30-at. Ez így nem stimmel, ezért mondjuk, hogy a méltányosság és az igazságosság is sérül. Miért nem a legfejlettebbek rovására történik a vágás?

Az hátrány, hogy most éppen olyan ország (Ciprus) elnököl, amelyik mentőcsomagra vár, és így talán kiszolgáltatottabb a nettó befizetőknek?

Szerintem a ciprusiak derekasan helytálltak, a megoldás kulcsa most már Herman Van Rompuy tanácsi elnök kezében van. A múlt héten átadták neki a ciprusiak a dossziét, és Rompuy kabinetfőnöke minden tagállammal külön leült tárgyalni a költségvetésről. Ezt hívják „vallatásnak”, ezzel vették át az ügyet. A kabinetfőnök oldalán képviseltette magát a bizottság is, és egy fővel a ciprusiak is. A túloldalon a mi részünkről pedig ott volt a miniszterelnök főtanácsadója, az úgynevezett serpa, vagyis Gottfried Péter; illetve Györkös Péter, a brüsszeli állandó képviselőnk; és főtárgyalóként ott voltam én is.

Létezik egy Kohézió Barátai nevű csoport, aminek a csatlakozás előtt álló Horvátországgal együtt 16 ország a tagja. Miniszterelnöki találkozói is voltak már, először Bukarestben, aztán Pozsonyban, kedden pedig Brüsszelben. A csoport a kohéziós pénzekért küzd, ám érdekeik nem feltétlenül azonosak. Mennyire lehet összeterelni a támogatott országok érdekeit, és ebben a szervezkedésben mennyire fontos szereplő Magyarország?

Bátran mondhatom, hogy a csoport létrejöttét mi kezdeményeztük. Tavaly novemberben tartottam Budapesten egy államtitkári összejövetelt, és akkor úgy éreztem, hogy van értelme életet lehelni e csoportba. Nagyon komolyan hittem benne, pedig sokan lehetetlennek tartották.

Az Európai Bizottság ugyanis egy nagyon ügyes javaslatot tett le, mert kódolta az érdekellentéteket, hogy mindenki mindenkivel könnyen összeveszhessen, és ne alakulhassanak ki érdekvédelmi táborok.

A bizottság szerette volna elkerülni, hogy a nettó befizetők, és a kohéziós tábor között legyen a törésvonal, mert akkor nagyon megmerevednek a frontvonalak. De ezt nem sikerült elérniük. Mert bár más a spanyol, a máltai és a magyar érdek, de meg tudtuk találni a közös pontokat, amelyek mentén fel lehetett építeni magunkat.

Sosem fogom elfelejteni azt a tavalyi budapesti összejövetelt, ahol a saját kollégáim próbálták elmagyarázni, hogy ez miért nem megy majd. De már akkor sikerült egy közös szöveget összerakni, amelyet aztán Martonyi János mutatott be az általános ügyek tavaly novemberi tanácsán, néhány nettó befizető nagy bosszúságára.

Nincs persze mindenben egyetértés a Kohézió Barátai között sem, például a főösszeg tekintetében sem értünk egyet. A csehek úgy gondolják, hogy rövidesen nettó befizetők lesznek, és így a Hatékony Költés Barátai (vagyis a nettó befizetők) tanácskozásain is részt vesznek, és ők kisebb főösszeget szeretnének. De abban egyetértünk, hogy a kohéziós boríték ne legyen kisebb.

Lassan másfél éve akarnak minket összeugrasztani, de minden szirénhangnak ellenállunk. Most például e szirénhangok azt mondják nekem, hogy Lengyelország rovására lehetne további forráshoz jutnunk. De átlátunk a szitán. Össze akarnak minket ugrasztani, de nekünk ennél a V4 (visegrádi csoport, azaz a cseh-lengyel-magyar-szlovák szövetség) együttműködés sokkal többet jelent. Én nem Lengyelország kárára szeretném a forrásainkat visszaszerezni, hanem a sokkal gazdagabbak rovására.

2005-ben Gyurcsány Ferencnek elég jó alkut sikerült kötnie: közel 5 százalékkal tornázta fel a költségvetési csúcson a Magyarországnak járó pénzt az előterjesztéshez képest, és a GDP-arányos plafon esetében is a létező legjobb sávba kerültünk. Akkor jobbak voltak a magyar pozíciók?

Egészen más volt az induló javaslat. Nagyon nagy különbség, hogy akkoriban senki sem számolt a válsággal. Olyan növekedési előrejelzést adott akkor a bizottság, ami szárnyaló kohéziós politikát alapozott meg. Az a költségvetési előterjesztés nem számolt a válsággal, a mostani meg úgy csinál, mintha Magyarországon már soha az életben nem lehetne növekedés. Erre mondjuk, hogy egy korábbi számítási hibát ne egy új számítási hibával akarjanak korrigálni.

Viviane Reding biztos azt javasolta, hogy legyen egy európai főügyész, aki a kohéziós pénzek körüli korrupciós ügyekben eljárhat, mert a tagállamok nem túl aktívak az ilyen típusú bűncselekmények felgöngyölítésében. Magyarország támogatja a javaslatot?

Reding és a nettó befizetők álláspontja itt elég közel áll egymáshoz. Mindig azt szoktam nekik mondani, hogy én is a jobb forráselköltés barátja vagyok. Ám az sem lenne jó, ha a tagállami intézményekben nem bíznánk meg, és mindent Brüsszelből akarnánk kontrollálni. Van persze néhány rossz példa. Csehországban, Lettországban és Romániában is felfüggesztettek kifizetéseket intézményrendszeri problémák miatt. De én nem szeretnék csak kohéziós pénzekre koncentráló új vádhatóságot. Van így is sok uniós hivatal az igazságügyi együttműködés keretében, és ott van az OLAF, az EU csalás elleni hivatala is.

Mi tudjuk a legjobban, hogy lehetne a támogatásokat sokkal hatékonyabban is elkölteni. De az Orbán-kormány ebben a tekintetben kényszerpályán mozog, nem lehetett az EU-s ciklus felénél a feje tetejére állítani az egész rendszert, mert akkor két-három évre le kellett volna állítani a kifizetéseket.

Így is szinte teljesen leálltak 2010-ben.

Így is kellett idő valamennyi kiigazításra, hogy például közvetlen gazdaságfejlesztésre átvigyünk annyit, amennyit csak lehetett. Parragh László úr, az iparkamara elnöke, ahányszor csak ez a téma felmerül, mindig megemlékezik egy 40 centis kilátóról. Én se vagyok erre büszke, de akármerre megyek, az ország tele van uniós fejlesztésekre utaló táblákkal. És ezek nagyon nagy része nem 40 centis kilátó.

Persze lehet ezt sokkal jobban is csinálni. A következő keret több mint felét közvetlen gazdaságfejlesztésre akarjuk költeni. Szigorú, de ésszerű szabályokat szeretnénk. Ha halálra szigorítunk mindent, akkor nem lesz pályázó, már a mostani procedúra bürokratizmusa is sokakat elijeszt.

Barroso bizottsági elnök az EP őszi ülésszakának nyitányán arról beszélt, hogy a demokratikus alapértékeket veszélyeztető országokkal szemben új mechanizmusok kellenének, amelyek enyhébbek mint a szavazat-felfüggesztés, de módot adnak a szankciókra. Nem mondta ki, de elég félreérthetetlenül Magyarország és Románia problémáira utalt. Lehet, hogy sikerül kiprovokálnunk egy új büntetési mechanizmust?

Kíváncsian várom a fejleményeket. Ne feledjük, hogy ezt az EP-ben, egy politikai fórumon vetette fel Barroso, ahol keményen támadták korábban Magyarországot, olyannyira, hogy azt sokan már a jó ízlésen túlinak ítélték. Ezerszer elmondtam, hogy fontosnak tartjuk az EU alapvető értékeit, betartjuk, és be is tartatjuk azokat.

És határozottan elutasítom a magyar és a román helyzet összehasonlítását. Két nagyon különböző ügyről van szó. Ez a legcsúnyább egybemosás, ami történhet.

Miért?

Magyarországon volt egy kétharmaddal megválasztott kormány, amely teljes demokratikus legitimitás birtokában hozott törvényeket. A román helyzet egészen más, ott választás nélküli kormányváltást követtek mindenféle furcsa intézkedések, és az Európai Bizottság akkor nagyon határozottan és nagyon gyorsan lépett. Azt gondolom, hogy nagyon helyesen.

Igaz, hogy a multik és a bankok már azért lobbiznak a bizottságnál, hogy fogadják el a magyar kormány gazdaságpolitikáját, mielőtt újabb válságadót vetnének ki rájuk?

Erről őket kellene megkérdezni, engem is érdekel a válasz. Az egyébként természetes, hogy a vállalatok lobbiznak, Brüsszel tele van lobbistákkal. Az biztos, hogy a magyar kormány 2010 óta másfajta tehermegosztást képvisel, mint ami az általános gyakorlat.

Meg mint ami a bizottság országspecifikus ajánlásaiban van.

Ezeket a megoldásokat bizonyos cégek nem szeretik, de ez természetes. Egy bank miért szeresse a bankadót? Ám ezeket az adókat nem azért vezettük be, mert ez a heppünk, hanem mert a 3 százalékos deficitcél alatt kell maradnunk. Magyarország az adósságcsapdából és a túlzott deficiteljárás alól is szeretne kikerülni. 2004 májusában lettünk tagok, és júliusban már megindították ellenünk a túlzott deficiteljárást, nincs másik tagállam ilyen hosszú idő óta eljárás alatt. Ennek is a következménye, hogy ennyire kemény velünk a bizottság.

Ez a kormány azt mondta, hogy a vállalásainkat be akarjuk tartani, de a kezünk hadd legyen szabadabb a megoldás módjában. Biztos, hogy csak egyetlen gazdaságpolitika célravezető? Azt kértük az elmúlt 15 évben látványosan gazdagodó szektorok vállalataitól, hogy most nagyobb részt vállaljanak a terhekből. Az egy sajnálatos dolog, hogy Magyarország még recesszióban van, és így nem tudtuk még megfelezni a bankadót. Ez nem jó, de amíg az eurózóna válságban van, és partnereink nem növekednek gyorsabban, addig a magyar gazdaság teljesítménye sem tud nagyobb lenni.

Az IMF elleni kormányzati reklámkampányról kapott bármilyen visszajelzést Brüsszelből?

Ez nem az én profilom, ez Varga Mihály illetve az NGM hatáskörébe tartozik. Az Európai Bizottsággal természetesen folyik a párbeszéd. Azt szeretném, hogy a nemzetközi szervezeteknek ne érzelmeik legyenek, hanem a realitások, a számok alapján ítéljenek. Persze ne gondoljuk, hogy az IMF nem emberből van, hiszen mindannyian abból vagyunk, de a gazdaságpolitikai döntéseknél mégiscsak hideg fejre lenne szükség.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!