Az alsómocsoládiak csúnyán eladósodtak

2012.11.17. 00:55

A Baranya megyei Alsómocsolád vezet az egy főre jutó tartozásban a Belügyminisztérium nyilvántartása szerint - írja a Magyar Nemzet. A lap szombati száma szerint Alsómocsoládon egy lakosra 1 455 708 forintos tartozás jut, a listán második helyen álló Harkányban pedig valamivel több mint 1,2 millió forint. A két települést a Zemplén megyei Füzér követi, ahol az egy főre jutó tartozás 921 ezer forint, a Zala megyei Gelsén pedig 870 ezer forint.

Budapesten a városháza tartozása minden fővárosinak 108 ezer forintot jelent, s ez az összeg hozzáadódik a huszonhárom kerület egyénekre lebontott költségéhez. A legmagasabb egy főre jutó tartozás az V., a VII. és a XXIII. kerületben van.