Navracsics: Hinni kell abban, hogy az emberek jobbá tehetők

2012.11.19. 13:31
A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint hinni kell abban, hogy az ember alapvetően jóra született, és még ha bűncselekményt követ is el, megvannak az eszközök arra, amelyekkel jobbá tehető.

Navracsics Tibor egy szakmai konferencián köszönetet mondott a pártfogó felügyelőknek, és arra hívta fel a figyelmet: ennek a pályának az a nehézsége, hogy nem általában az emberiséget kell szeretni és segíteni, hanem az egyes embereket. Hozzátette, a pártfogói munkát végzők ezért, az emberbe vetett hit miatt érdemelnek tiszteletet.

Utalva a gyermeki jogok (november 20-i) világnapjára a miniszter a szakemberek előtt arról is beszélt, oda kell figyelni azokra a társadalom peremére sodródó vagy ott felnövekvő fiatalokra is, akiknek az élete könnyen félresiklik.

Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke azt mondta, a pártfogó felügyelet a bűnismétlés kockázatának csökkentése mellett ma már segíti az elkövető társadalmi integrációját, és nem hagyja figyelmen kívül a sértettek érdekeit sem. A pártfogó felügyeletről elmondta, az elmúlt évben 356 munkatársuk több mint 96 ezer ügyet látott el.

Navracsics Tibor a VII. Pártfogás napja című rendezvényen miniszteri elismerő okleveleket adott át mások mellett Benke Judit utógondozó koordinátornak, Botka Bianka pártfogás alprojektvezetőnek, Garbera András utógondozó koordinátornak és Müller Gábor közérdekűmunka-koordinátornak.

Pártfogó felügyelői életműdíjat kapott Iklódi Imréné, Az év pártfogó felügyelője-díjat pedig Szathmáry-Király Orsolya. Az év szakmai támogatója elismerést idén a Savaria Rehab-Team képviselője vehette át.