Mile: Ezt egyszerűen elbarmoltam

2012.11.20. 08:06

Az LMP ideiglenes frakcióvezetője hétfőn azt nyilatkozta a Klubrádiónak, hogy a csatlakozásról is tárgyalni fognak az Együtt 2014-gyel. A kongresszuson elfogadott határozat azonban ennek ellenkezőjéről szól, ráadásul Mile ez utóbbit támogatta, ezért a nyilatkozata értetlenséget váltott ki, és konfliktushoz vezetett a hétfői frakcióülésen.

Mile a Népszabadságnak adott interjújában így fogalmazott: "Nem akarok mentegetőzni, ezt egyszerűen elbarmoltam." Mint mondta, alig aludt, ezért rosszul fogalmazott, de szerinte a kongresszus állásfoglalása egyértelmű. Ehhez viszont annyit tett hozzá, hogy a döntés nemhogy szűkítette, hanem bővítette a párt mozgásterét, mert több mozgásteret hagy a politikai manőverezéshez.

Mile Lajos
Mile Lajos
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Szerinte nem érdemes azzal riogatni, hogy szövetséges nélkül az LMP kieshet a parlamentből: 2010-ben sem adtak esélyt a pártnak, mégis bejutott, és most sem nehezebb a helyzete. azt viszont nem tartaná szerencsésnek, ha a most elfogadott, a megállapodás elvi esélyét is kizáró kongresszusi döntést a közeljövőben megváltoztatná. A szöveg azonban nem szentírás, rendkívüli politikai helyzetben módosítható, ám Mile szerint ez a tartósan követendő irány.

A megbízott frakcióvezető nem ambicionálja a poszt végleges megszerzését. Az ügyben, mint mondta, a tagoknak kell dönteniük, és Schiffer Andrásnak is magának kell eldöntenie, hogy indul-e.