Elítélték a gyulai baltás apagyilkost

2012.11.21. 11:35

Jogerősen tizenkét év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a gyulai férfit, aki baltával agyonverte az édesapját, majd a holttestet a Körösbe dobta. A fiú elismerte a gyilkosságot. Arra hivatkozott, hogy erős felindulásból követte el a tettét.

A most 32 éves férfi informatikusként dolgozott az apja cégénél. Feszült volt a viszonyuk. Az apa ugyan anyagilag támogatta őt, de sokszor felelősségre vonta félbehagyott tanulmányai vagy a házimunka elhanyagolása miatt. 2011. május 4-én az apa átment az utcában vele szemközt lakó fiához. A két férfi kivitt egy szobanövényt a teraszra, és amikor végeztek a munkával, az apa elkezdte sorolni szokásos szemrehányásait, és lusta disznónak nevezte a fiát.

  A vádlott feldühödött, felkapott egy baltát, és hatszor-nyolcszor fejbe csapta az akkor már távozni készülő, neki háttal álló édesapját. Miután meggyőződött a haláláról, a vérző testet két lepedőbe csavarta, és a garázsban álló autó csomagtartójába tette. Az áldozat fejére egy szemeteszsákot húzott. A véres szőnyegeket és a balta nyelét elégette, a tetthelyet többször fertőtlenítőszerrel fölmosta, a holttestet pedig kivitte a Körös-partra, és a vízbe dobta. A holttestet másnap találták meg.



  • Hírek
  • Hírek