Emil, Csanád
9 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Soros: A drogháború csak ront a helyzeten

2012.11.22. 21:07
Miért lett az egyik legszigorúbb európai drogtörvényt aláíró Kwasniewski, vagy az amerikai drogügynökökkel együtt a drogháborút is az országába invitáló brazil Henrique Cardoso visszavonulása után a drogliberalizáció híve? Hogy lehet az, hogy a nem éppen szabadosságáról ismert Svájcban állami heroinnal lőhetik be magukat a függők? És hogy függ össze a szigorú tiltás a HIV robbanásszerű terjedésével? Ezekre a kérdésekre keresték a választ Soros György alapítványának konferenciáján, amit maga az alapító nyitott meg.

„Vannak megoldhatatlan problémák, és vannak olyanok, ahol a megoldási kísérletek csak rontanak a helyzeten. Ilyen a drogprobléma is. Persze lehet, hogy van megoldás, és én tévedek. De az biztos, hogy a drogok elleni háború okozta problémák csak rontottak a helyzeten.” Ezekkel a mondatokkal nyitotta meg a Közép-európai Egyetemen tartott drogpolitikai fórumot Soros György, aki a Nyilt Társadalom Alapítványon keresztül évek óta finanszíroz ártalomcsökkentő és dekriminalizációs drogpolitikai projekteket.

Soros alig két perces megnyitójában még elmondta, hogy a kábítószert, mint társadalmi problémát megoldhatatlannak tartja, az egészségügyi megközelítést viszont működőképesnek. Arra kérte az előadáson megjelent egyetemistákat és tanárokat, hogy a téma kutatásával járuljanak hozzá a megoldás megtalálásához.

A fórumon aztán Dénes Balázs, a TASZ elnökének moderálásával Kasia Malinowska-Sempruch, Soros Global Drug Policy programjának igazgatója, Michel Kazatckhine ENSZ különmegbízott, a Soros féle Drogpolitikai Világbizottság tagja és Roger Flury, a svájci Szövetségi Bűnügyi Rendőrség közép-európai összekötője beszélgettek a drogok elleni háború kudarcáról.

A beszélgetés alaphangulatát már Dénes megadta nyitókérdésével. „Képzeljék azt, hogy itt a közönségben a Marsról érkezett társadalomkutatók ülnek. Hogyan magyaráznák, hogy miközben bizonyítottan nagyon káros drogok legálisak, más, kevésbé káros, gyógyhatású drogok tiltottak?” – kérdezte, amit Malinowska-Sempruch azzal magyarázott, hogy az emberek nem logikusan vagy racionálisan, hanem előítéleteik alapján döntenek. Az ENSZ-különmegbízott ehhez még annyit tett hozzá, hogy a sok országot érintő szabályozások sokszor nem az egyértelmű bizonyítékok döntenek.

Hiszen a drogháború csőd. Hiába hirdették meg ötven évvel ezelőtt a drogok elleni háborút, hiába harcolnak harminc éve Kolumbiában, hiába mészároltak le 2200 piti dílert vagy egyszerű fogyasztót Thaiföldön, hiába kényszerítenek táborokba százezreket Kínában, a fogyasztás nő, az árak csökkennek. Oroszországban, ahol még a tű birtoklása is bűncselekmény, a közös tűhasználatra kényszerülő intravénás droghasználók körében robbanásszerűen terjed a HIV. Mostanra a világban már minden harmadik új HIV-fertőzött tűhasználó, Oroszországban az új fertőzöttek hatvan százaléka az. És ott tíz év alatt 200 ezerről 1,4 millióra nőtt a fertőzöttek száma.

Tehát a dolgok más, politikai érvek alapján dőlnek el.

Ez akkor is felmerült, amikor a világbizottságban vele dolgozó állam- és kormányfőkről kérdezték. Hiszen annak tagja a volt kolumbiai és brazil elnök is – utóbbi, Henrique Cardoso invitálta Brazíliába az amerikai drogügynökséget, a DEA-t, ezáltal a drogháborút is –, és az a Kwasniewski, aki 2000-ben Lengyelország elnökeként aláírta a zéró tolerancia elvén alapuló drogtörvényt is. Most mégis mindannyian az ártalomcsökkentés és a dekriminalizáció hívei. „Amikor hatalmon voltak, elszámolással tartoztak a parlamentnek és a választóknak is” – mondta.

A konferencia legérdekesebb szereplője a svájci rendőr, Flury volt. Svájc, mint arra Dénes is rámutatott, nem liberális ország, a példaértékűnek tartott ártalomcsökkentő politikát sem emberbaráti szeretetből vezették be. „A nyolcvanas években a heroin járványszerűen terjedt. A nyilt utcán árulták, szabadtéri drogpiacok voltak a sarkokon” – mesélte. A nyolcvanas évek végére a kábítószer volt az első számú probléma az országban. Ezután született meg a szabályozás arról, hogy a függők államilag ellenőrzött heroinhoz juthatnak, amiket steril körülmények között belövőszobákban szúrhatnak.

Flury szerint a megoldás alapvetően a közbiztonságot szolgálta. „Mégiscsak jobb, ha nem játszótereken, hanem a világtól elzárva csinálják” – magyarázta. Hogy Fluryt nem lehet túlzott engedékenységgel vádolni, azt jelzi, hogy egyedül ő vélte úgy, hogy a drogháborúnak vannak eredményei is, vagy hogy a tiltás működhet.

„De csak ha ártalomcsökkentéssel társul” – mondta. Ez némi értetlenséget váltott ki kelet-európai tapasztalatokon nevelkedett előadótársaiban és a közönségben is, így Flury kénytelen volt elmagyarázni, hogy a svájci rendőrök szorosan együttműködnek az ártalomcsökkentőkkel, a hozzájuk érkező fogyasztókat nem zaklatják. Ha pedig valaki ezzel visszaélve árulni kezdene, maguk az ártalomcsökkentők riasztják a rendőröket. „Egy bulin pedig nem üthetünk rajta, mert nem bizonyítható, hogy kié a drog” – mondta.

„Magyarországon ez nem jelentene problémát, megpisiltetnék az összes vendéget” – mondta erre Dénes.

A civilizációs különbségek akkor is előjöttek, amikor egy lengyel professzor a drogháború rendőrségre gyakorolt hatásáról kérdezte. A professzor szerint a drogok kriminalizálása már csak azért is jó a rendőröknek, mert a birtoklás „olyan bűncselekmény, ami egyből bizonyított is”, így javítja a statisztikát, másrészt nagy személyi hatalmat ad a rendőrnek az esetek elbírálásában. „A személyi hatalom jó. Ha valakit már huszadszor kapunk el, azt már inkább hagyjuk, és így figyelmünket az első elkövetőkre koncentrálhatjuk” – mondta Flury, akiben fel se merült, hogy a hatalommal akár vissza is lehet élni.