Kaposvár polgármestere kibeszélné Szita Bence tragédiáját

2012.11.22. 13:48 Módosítva: 2012.11.22. 13:51

Kaposvár polgármestere a város lakosaival beszélné át, hogyan történhetett meg Szita Bence tragédiája, írja a kaposvarmost.hu.

Szita Károly csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a bűncselekmény óta rendszeresen megállítják az utcán. „Sokan kérték, hogy beszéljünk arról, mi miért történhetett és arról, hogy mit lehetne tenni, hogy hasonló eset többet ne történhessen meg”, fogalmazott Szita. Mint mondta, sem a városnak, sem neki nem sikerült még túltennie magát a történteken.

Szita elmondta, a városban szinte mindenki úgy érzi, hogy a társadalmi igazságérzete és a kiszabott büntetések között jelenleg komoly szakadék húzódik meg. A polgármester arra kérte a kaposváriakat, hogy kedden délután a helyi kulturális központban közösen beszéljék át a történteket. Reméli, eltelt már annyi idő, hogy indulatoktól mentesen formálhassanak majd véleményt.

Szita Bence november elején tűnt el, öt nappal később találták meg a holttestét. A brutális gyilkosság elkövetésével a rendőrség P. Erikát, a fiú nevelőanyját, és két kaposvári férfit, K. Józsefet és B. Józsefet gyanúsítja. A gyilkosságban való részvételt mindhárman elismerték a kihallgatások során.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport