Olivér
5 °C
8 °C

Jobbik: Listát a zsidókról!

2012.11.26. 21:22 Módosítva: 2012-11-27 07:59:50

A gázai konfliktus kapcsán itt lenne az ideje annak, "hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak" – mondta hétfőn a parlamentben a külügyminisztert interpellálva Gyöngyösi Márton, a Jobbik külpolitikai szakértője.

A fenti idézet szó szerinti, így nem egészen világos, hogy milyen körben tartaná szükségesnek a zsidók összeírását Gyöngyösi, akinek szavaitól pártja nem határolódott el. Szűkebben akár "csak" a kormánytagokra és a parlamenti képviselőkre érthető a listázás, de a felszólítás valójában az "itt élőkre" kitétellel kezdődik, azaz akár a teljes lakosságra is érthető.

Ezt támasztja egyébként alá a kijelentés kontextusa is. Gyöngyösi a gázai konfliktus kapcsán ítélte el a kormány szerinte izraelbarát politikáját, hangsúlyozva, hogy a konfliktusban egyértelműen a palesztinok érdemelnének szolidaritást. Az "Izrael okozta vérfürdőnél csak a nyugati média hallgatása nagyobb sokk", mondta, hozzátéve, hogy ahogy ilyenkor szokásos, az uniós diplomácia, és ehhez illeszkedve a magyar diplomácia is hűségesküt tesz Izrael mellett. A felszólalás egyik mondanivalója az volt, hogy a közvélemény "egyoldalú izraeli propagandát" kap – innen kezdve viszont a listázást aligha kellene a parlament falain belül tartani.

A külügyminiszter helyett válaszoló Németh Zsolt külügyi államtitkár különösebben nem igyekezett elhatárolódni, nem is utasította helyre a képviselőt. Mindössze annyit mondott a listázással kapcsolatban, hogy "ennek a kutatásnak nem tudok a támogatója lenni, úgy gondolom, hogy az, hogy hány zsidó származású személy van a magyar kormányban, az nem nagyon kapcsolódik ahhoz, hogy milyen súlyos konfliktus zajlik a közel keleten". Egyébiránt Németh jelezte, hogy a magyar külpolitikai egyik fél pártját sem fogja, a térségi stabilitás megteremtése mellett van.

Az ülést a felszólalás idején a jobbikos Balczó András, a parlament alelnöke vezette. Ő többször belecsengetett ugyan Gyöngyösi felszólalásába, de csak az időkeret betartására figyelmeztette a képviselőt.

A zsidó tőkéről leltár kéne

A Jobbik a kormánytagok és az országgyűlési képviselők nemzetbiztonsági átvilágítását követeli, hogy kiderüljön vannak-e izraeli állampolgárok közöttük és ha igen, azok mondjanak le - mondta Vona Gábor pártelnök november 21-én, az Izraeli nagykövetség előtti tüntetésükön. A Jobbik akkor felszólította az Országgyűlést arra is, hogy készítsen leltárt az "izraeli tőke magyarországi jelenlétéről", és tárja azt a nyilvánosság elé. Végül Vona Gábor ismertette: tudomása szerint az első Orbán-kormány idején szerződést írt alá Magyarország, Lengyelország és Németország, hogy szükség esetén befogadnak 500 ezer izraeli állampolgárt. A Jobbik elnöke felszólította Orbán Viktort, hogy nyilatkozzon ennek a szerződésnek a valóságtartalmáról, és ha létezik ilyen paktum, akkor azt Magyarország mondja fel.

Pál Gábor, a Jobbik szóvivője szerint félreérthetőek voltak Gyöngyösi Márton szavai, ők "csak a fontosabb közéleti tisztséget betöltő izraeli-magyar kettős állampolgárokról" tartanák fontosnak a lista készítését, szerinte az irányadó, amit Vona Gábor pártelnök mondott a kérdésben (ld. keretes.)

Gyöngyösi és a zsidók

Gyöngyösi Mártont februárban holokauszttagadásért jelentette fel az MSZP, a képviselő akkor a The Jewish Chronicle című folyóiratnak adott nyilatkozatában megkérdőjelezte a holokauszt magyarországi áldozatainak a számát, azt a tényt, hogy több százezer magyar állampolgárt zsidó származása miatt gyilkoltak meg, illetve deportáltak a második világháború alatt.

Gyöngyösi Márton hivatalos életrajza szerint "egyetemi tanulmányait Dublinban és Nürnbergben végezte közgazdaság-és politikatudomány szakon. 2004-ben a szüleitől örökölt büszke magyarságtudattól vezérelve hazaköltözött, hogy szaktudását nemzete javára fordítsa". 2006 óta vesz részt a Jobbik programjának megalkotásában, 2010 óta országgyűlési képviselő.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?