Konrád
4 °C
17 °C

Felfüggesztettet kapott a gabonagyújtogató

2012.11.27. 11:44
A kőszegi városi bíróság jogerősen tíz hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki tavaly nyáron több gabonatáblát is felgyújtott Kőszeg és Szombathely között, és ezzel csaknem kilencmillió forint kárt okozott.

Az első fokon eljáró bíróság ítélete szerint a büntetlen előéletű férfi kényszeres személyiségzavarral küzd ugyan, de a szakértői vélemények alapján nem elmebeteg, és állapota a büntethetőséget nem zárja ki.

A vádlott hat esetből ötben elismerte bűnösségét, egyben viszont tagadta, és ezt az esetet a bíróság sem látta bizonyítottnak, tehát egy vádpontban felmentette.

A férfi a bíróságon tett korábbi vallomásában elmondta, hogy szokása szerint kerékpárral járta a határt, és kerékpározás közben az égő cigarettacsikket több esetben is az aratás előtt lévő gabonatáblába dobta. Állítása szerint azt nem gondolta, hogy cselekedetével tüzet okoz, és nem akart senkinek kárt okozni.

Védekezését a bíróság nem fogadta el, hiszen a férfi az igazságügyi elmeszakértőknek arról is beszélt, hogy örömöt szerez neki a tűzgyújtás, kényszeres viselkedése miatt pedig orvosi kezelés alatt is áll.

A vádlott bűnösségét végül rongálás bűntette és háromrendbeli, folytatólagosan elkövetett rongálás vétsége miatt mondta ki a bíróság, és kötelezte őt 794 ezer forint kártérítés, 145 ezer forint bűnügyi költség és 15 ezer forintnyi illeték megfizetésére. Az okozott kár nagy részét a biztosító már megtérítette.

A bíróság a felfüggesztett szabadságvesztésen túl a büntetés időtartamára a férfit pártfogói felügyelet alá is helyezte.

Az ítéletet az ügyész, a vádlott és védője is elfogadták, így az jogerős.