Ötpercenként megölnek egy keresztényt

2012.12.01. 16:14
Naponta 270 embert megölnek a világon csak azért, mert keresztény, ráadásul a vallási üldözöttek 75 százaléka keresztény. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen erről tartott konferenciát, amin Rétvári Bence és Stágel Bence üldöztetéstudata is megfért. Hölvényi György szerint Magyarországnak be kéne fogadnia az üldözött keresztényeket.

Ahogy az asztalon lévő God is Back című könyvet néztem, azon gondolkodtam, hogy vajon a Keresztényüldözés a XXI. században című konferencián miről lesz szó. Most, hogy Semjén Zsoltot plágiumgyanúba keverték, témaként valamiért Gyurcsány Nérótól és a 2006-os lángoló Budapesttől az intergalaktikus Pax-katonákig bármit el tudtam volna képzelni, de végül nagyon örültem, hogy kivételesen tényleg az Afrikában és Közép-Ázsiában üldözött keresztényekről volt szó, az ugyanis jó jel, ha már az IKSZ-et is érdekli, hogy mi történik a Kárpát-medencén kívül. Még ha az ismereteik a legjobb esetben is vitathatóak.

Stágel Bence, az IKSZ elnöke kezdte azzal, hogy ma a világon kb. 100 millió keresztényt üldöznek, és naponta 270 embert meg is ölnek. Négy vallási üldözöttből három keresztény – mondta. Ő volt az egyetlen, aki inkább a liberális nyugati világnak ment neki, mivel az ma inkább a szabad kereskedelmet védi, nem pedig az emberi jogokat. Stágel szerint a mindenre ráerőltetett tolerancia miatt kínos lett nyugaton a kereszténység. Elmondta, hogy – afféle kuruc.info-s lendülettel – a kereszténydemokraták honlapot indítottak a keresztényüldözés dokumentálására.

Beszélt a 21. század „vérontás nélküli vértanúiról” is: a papról, akit azért rúgtak ki, mert nem adott össze homoszexuálisokat, a nővérről, akit azért bocsátottak el, mert keresztet hordott a nyakában, és az orvosról, aki nem volt hajlandó elvégezni az abortuszt. Stágel szerint ezek mind azt mutatják, hogy rendszerszintű a diszkrimináció, pedig szerinte „az emberi méltóság szükségképpen transzcendens”. Stágel a beszéde végén – a konferencia több más felszólalójához hasonlóan – háborús metaforákkal buzdította a keresztényeket: mint mondta, csak a hit pajzsa, az üdvösség sisakja és a lélek kardja, vagyis Jézus szava mentheti meg az embert.

Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár azzal kezdte, hogy a mai világban eltávolodnak egymástól az emberek, de a kereszténység elviheti őket a másik irányba. (Ezt valószínűleg nem hallották a mellettem Ipaden facebookozó urak.) Hölvényi szerint a mostani egyiptomi helyzet jól ábrázolja azt, hogy hol tartunk, és beszélt az ottani koptok problémáiról is. Magyarországnak képesnek kell lennie arra, hogy az üldözött keresztényeket befogadja – mondta végül. A konferencián később beszédet mondott egy kopt atya is, aki kísértetiesen hasonlított Tamás Gáspár Miklósra.

Víz Péter, a Nemzetközi Krisztusi Szolidaritás magyarországi irodájának vezetője a szervezet munkájáról beszélt. Mint mondta, leginkább a Közép-Kelet és Dél-Szudán keresztényeinek a megvédésére specializálódtak, és egy rövid filmet is levetített, amit Dél-Szudánban készítettek. Szerinte kb. 13 ezer forintból ki lehet szabadítani egy helyi keresztény rabszolgát, és egy kb. 8 ezer forintos mentőcsomag öt ottani keresztény életét mentheti meg.

Szerinte is nehezebb a keresztények élete az arab tavasz óta, és 2003 óta 800 ezer keresztény menekült el Irakból, például Szíriába. Szíriában sincs jobb dolguk, mondta, mert itt rendszeresen elrabolják őket, és váltságdíjat követelnek értük iszlám szélsőségesek, de a vahabiták is rendszeresen uszítanak ellenük. A 20. században több keresztényt üldöztek, mint az összes többiben együttvéve – mondta. Végül az örmény holokausztról is beszélt, aminek szintén voltak keresztény áldozatai, bár az majdnem 100 évvel a 21. század előtt volt.

Kató Csaba keresztény jótevőkről beszélt, és arról, hogy szolidárisan kell a rosszat tevő emberekhez is közeledni, mert a keresztény ember Isten evilági őrállója, aki ha lenéz a falról, egy gonosz sárkányt lát.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár szerint a Nyugat magát is okolhatja azért, hogy a világon minden ötödik percben megölnek egy keresztényt, ugyanis szerinte Európában az elmúlt tíz évben érdekcsoportok miatt bélyegzi iszlamofóbnak a média azt, aki a keresztényüldözésekről beszél, és a sajtó folyamatosan a muzulmán vallás európai korlátozásáról ír elítélően, miközben most a legnagyobb a veszélye annak, hogy letérünk a Szent István-i útról. Rétvári szerint éveken belül teljes keresztény közösségek tűnhetnek el az iszlám világ közepén.

Röviden Rétvári is beszélt Dél-Szudánról és a nigériai Boko Haram terrorszervezetről is, de Stágelhez hasonlóan ő is a nyugati keresztények diszkriminálásáról beszélt. „Ma nyugaton leginkább a keresztény értékeket, nem a vallást támadják” – mondta az államtitkár, aki szerint a vallást annyira magánügyként tekintik, hogy a vallási jelképeket is támadják. Példának ő is a keresztet viselő nővért, illetve azt a nővért hozta fel, akit azért rúgtak ki, mert felajánlotta egy idős betegnek, hogy imádkozzanak együtt.

„A tolerancia diktatúrája van” – mondta, említve azt, hogy Brüsszelben azért állítottak csak egy karácsonyfa-utánzatot, hogy meg ne sértsék a muszlim lakosságot. (A BBC mondjuk megírta, hogy több karácsonyfát is állítottak, a fő fa pedig a város öt fényinstallációjának egyike.) Pálffy István állva hallgatta végig.