A zsidózó Jobbik összehozta a nagykoalíciót

2012.12.02. 18:44
Rogán Antal maga mellé állította a közönséget, Bajnait szerették a legjobban, Mesterházy Attila pedig beleszállt a kormányba a náciellenes tömegtüntetésen. Tízezren voltak a parlament előtt, a zsidólistákat követelő Jobbik ezzel olyan egységet hozott össze, ami eddig senkinek sem sikerült.

„Fúj! Takarodj! Ti csináltátok a Jobbikot!” - kiabált teli torokból egy férfi, mikor Rogán Antal a színpadra lépett a Kossuth téri náciellenes tüntetésen vasárnap délután. A körülötte lévők azonnal csendre intették („Nem kell ez!, „Hallgasson már el!”), de ő nem nagyon akart megnyugodni.

A férfi nagyjából egyedül maradt a véleményével, így lényegében ez volt a legélesebb konfliktus a vasárnapi demonstráción, pedig olyan társaság jött össze, ami korábban még soha. A tüntetésen Bajnai Gordon, Mesterházy Attila és Rogán Antal is beszédet mondtak a jobbikos Gyöngyösi Márton zsidólistákat követelő parlamenti felszólalása miatt. Olyanra pedig, hogy vezető fideszes és szocialista politikusok közösen lépjenek fel, még nem volt példa.

  
 

Hitler-bajusz és sárga csillag

A Kossuth tér középső része szinte teljesen megtelt tüntetőkkel, ez a helyszínen nagyjából tízezer embernek tűnt. A társaság szokatlanul vegyes volt, ránézésre fele-fele arányban voltak fiatalok és idősebbek – ilyen arány az Egymillióan a sajtószabadságért első tüntetésein volt utoljára. A szervezők magyar zászlókat osztogattak, így ez volt a leggyakoribb jelkép a téren, de sokan viseltek saját készítésű sárga csillagot is. Volt Gyöngyösi Mártont Hitler-bajusszal és nyilaskereszttel ábrázoló transzparens, és a Békemenet Együtt tették tönkre az országot-logójának átértelmezése Bajnai és Gyurcsány helyett Hitlerrel és Horthyval.

A beszédek előtt megkérdezett tüntetők között volt, aki azt mondta, örül annak, hogy Rogán is eljött, míg mások arról beszéltek, legszívesebben fütyülnének a beszéde alatt, de illendőségből mégsem fognak. Még Respect Rogán transzparenst is lehetett látni.

A beszédeket Rogán Antal kezdte, aki az említett dühös urat, és néhány, tüntetőleg a színpadnak háttal álló embert leszámítva maga mellé állította a közönséget. „Nem feledhetjük el, hogy a huszadik századi népirtások mind listázással kezdődtek" – mondta Rogán, aki szerint elfogadhatatlan, hogy Gyöngyösi  ártatlan milliók halálát, szenvedését semmibe vegye. Azt mondta, nem akarja, hogy a felnövekvő gyermekei lelkét ilyen gondolatokkal mérgezhessék.

Gyermekeiről elmondta azt is, magával vitte őket az Élet menetére, és el fogja vinni őket Auschwitzba is. Ő maga pedig egy marék földet hozott a birkenaui pályaudvarról, onnan, ahova a magyar vonatok érkeztek. „Ma a Kossuth téren mi akasztunk táblát a gonoszság nyakába. Rajta felirat: Nem engedjük! Hölgyeim és uraim, Magyarország megvédi polgárait!" – zárta Rogán beszédét, amit nagy taps fogadott.

Bajnai: A demokrata nem kelt félelmet

Bármennyire is megszerették a tüntetők Rogánt, Bajnai Gordont érezhetően nagyobb ováció fogadta, és lelkesebb taps is kísérte beszédét.

  
 

„A félelem nélküli élet mindenki számára alanyi jog" – mondta Bajnai, aki szerint ma nem működik Magyarország normális országként, mert szenzáció volt, hogy sokféle politikus állt ma ki együtt. „Normális helyen az a hír, ha nem így tesznek a politikusok. Mert demokrata nemcsak az, aki nem fél, hanem aki nem is kelt félelmet” – mondta. Bajnai szerint ő maga is tehet arról, hogy nem normális ez az ország. Vagyis, hogy előfordulhatott, hogy ekkora szenzáció lett az összefogás.

Az Együtt 2014 egyik vezetője érezhetően sokat javult október 23-i beszéde óta. Magabiztosabban beszélt, akkori furcsa hangsúlyozásának most nyoma sem volt.

Bajnai utalt a cigánygyilkosságokra is. „Akkor idején nem jöttünk ide, nem kértünk tőlük bocsánatot, nem borultunk nemzeti gyászba. Hiba volt, és Magyarország nem követhet el többé ilyen hibát."

  
 

„Nincs többé ártalmatlan zsidózás és cigányozás ebben az országban, mert a holokauszt nekünk nemzeti tragédiánk. Testvérgyilkosság volt a magyar soa, mert az áldozatok és a gyilkosok is honfitársaink voltak – mondta Bajnai. – Nem vagyunk hajlandók kétszer ugyanabba a folyóba lépni, abba a folyóba, aminek partján cipők hevernek az idők végezetéig”

A legnagyobb sikert akkor aratta, amikor azt mondta, hiába bíztatták, hogy akár a mostani, akár az előző kormányokat hibáztassa: ezt nem fogja megtenni, mert ma a gyűlölet elleni összefogás ideje van. „A normális politizálás új korszakának első parancsa: a nácikkal szemben  mindenkivel össze kell fogni, és még a hatalomért sem szabad összefogni a nácikkal. Akárkire is fogtok szavazni, ennek a próbának kell alávetni. Együtt hangosabbak vagyunk a gyűlölet minden szavánál. Magyarok vagyunk, megvédjük egymást, és nem félünk” – zárta a beszédét.

Mesterházy: Orbán határolódjon el

A legpolitikusabb beszédet egyértelműen Mesterházy Attila, az MSZP elnöke mondta. Mesterházy ugyan megdicsérte Rogánt és elmondta, tiszteli őt, de nem sokkal ezután már át is tért a kormány támadására. „Követelem a kormánytól, hogy ne legyen ez a tér egy Horthy emléktér, hanem maradjon Kossuth tere, József Attila és Károlyi tere, humanisták és demokraták szobrait hozzák ide, ha kellenek még szobrok. Nem Prohászka, Wass és Nyírő szobrai kellenek ide" – mondta, és ekkor kapott először nagyobb tapsot, azelőtt lényegesen visszafogottabban fogadta a közönség, mint Bajnait.

„Követelem, hogy holnap 13 órakor, a parlamenti ülésszak a miniszterelnök beszédével kezdődjék. Végre egyszer Orbán Viktor a saját hangján, határozottan és világosan határolódjon el a Jobbiktól és ítélje el őket" – szólította fel a miniszterelnököt Mesterházy. Bejelentette azt is, hogy az MSZP addig nem vesz részt a külügyi bizottság ülésein, amíg annak Gyöngyösi Márton az alelnöke.

Az MSZP elnöke vírusnak nevezte a fasizmust, a Jobbikot pedig vírusgazdának, aminek „mi vagyunk az ellenszerei”.

Jobbik: Nem vagyunk vírus

„A nyilasokat éltető írók piedesztálra emelők is a náci vírus hordozói, ahogy az árpádsávos zászlók lobogtatói is" – mondta Mesterházy. A Jobbik a tüntetés után közleményben cáfolta, hogy ők egy vírus lennének.

Mesterházy beszédével egy időben maroknyi ellentüntető jelent meg a Kossuth téri metrómegállónál hangos zsidózás mellett, a rendőrök azonban beszorították őket a Nagy Imre-szoborhoz.

Ungvári Tamás író záróbeszéde után közösen mentek fel a színpadra a tüntetés szervezői, Németh Sándor a Hit Gyülekezetéből, Zoltai Gusztáv a Mazsihiszből és Gordon Gábor az Élet Menetéből, valamint a felszólalók. A tömeg közben a Szép volt fiúk rigmust skandálta, emellett a „Nem hagyjuk!", a „Jobbik takarodj!" és a „Nem!" voltak a legnépszerűbb jelszavak.

A tüntetésről távozókat ez ellentüntetők nem tudták megzavarni, a rendőrök ugyanis teljesen elkerítették őket.