Orbán: Az alkotmányt meg lehet változtatni

2012.12.03. 13:52
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Rogán a megbántottak mellett állt ki vasárnap, míg a szocialisták hergelni akarták a megbántottakat. Magyarország minden kisebbség mellett ki fog állni, "és ez a legfontosabb".

  • Rogánt Antal felszólalására már nem regál a kormány, és ezzel vége a napirend előtti résznek. Jönnek az interpellációk, utána pedig Orbán Viktor válaszol az azonnali kérdésekre.

  • Schiffer András, az LMP frakcióvezetője ügyrendi ügyben kér szót. A polgári törvénykönyv általános vitáját két részben kérte az LMP, és ezt el is fogadta a parlament. Ám a részletes vitát hétfő estére szorították be, hogy a nyilvánosságot kizárják. Szerinte családjogot és üzleti szerződéseket nem lehet egy kalap alá venni. Ez méltatlan helyzet.

  • Több száz módosítóról 30 percet tud majd csak beszélni az LMP-sek, de a fideszesek sem kapnak majd elég időt szerinte. Konkrét példákat hoz, a gazdák felelősségétől a multikat érintő paragrafusokig. Szerinte hosszú időre szóló nagyon fontos ügyekről alig lesz idő vitázni.

  • Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) egyetért Schifferrel, nem elég a kiadott idő a polgári törvénykönyv megvitatására. Szerinte nincs vitaszándék a kormánypártok részéről. Komolytalan lenne, méltatlan ma késő estére tenni a Ptk. megvitatására.

  • A fideszes Balla György azt mondja, hogy a Házbizottságban csak a Jobbik hozta elő a kérést, Schiffer András ott sem volt ezen a fórumon, inkább sajtótájékoztatót tartott. Szerinte Schiffer ezért komolytalan. Balla úgy emlékszik, hogy erről már volt általános vita, a bizottsági véleményezésre is volt idő. Tehát a részletes vitát már nem kell húzni. Legközelebb meg Schiffer járjon házbizottsági ülésre.

  • Bárándy Gergely (MSZP) támogatja, hogy legyen több idő és ne éjszaka menjen a Ptk. részletes vitája. Szerinte az általános vita ezt nem helyettesítette. "Megint elrejtik és éjszaka kívánják tárgyalni", és szerinte Schiffer javaslata attól még nem komolytalan, hogy nem volt ott a házbizottsági ülésen. A bizottsági vita nem váltja ki a plenáris vitát szerinte.

  • Rubovszky György (KDNP) nem akar több időt a vitára, osztja Balla érveit. Szerinte úgyis csak megismételnék a korábbi érveiket a képviselők. Aki eddig nem tudta elmondani az álláspontját, "arra egyéb dolgok is rákenhetők".

  • 220 - 74-re megszavazta a parlament, hogy maradjon az időkeret, ma este lesz a vita a ptk-ról.

  • Ujhelyi István (MSZP) az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort idézi, aki a többi magyar erdélyi pártot támadta. Ezeket a kispártokat a Fidesz támogatta, miközben alig szavaztak rájuk. Orbán pávatánca gusztustalan násztánccá változott, amikor Nyírő Józsefet akarták hivatalosan újratemetni. A magyar kormány beavatkozik a szomszédos országok kampányaiba és az ottani magyar szervezetek életébe.

  • December 9-én választások lesznek Romániában, mondta Ujhelyi. De hogy ebből mit akart, nem derült ki, mert lejárt az ideje, és Kövér László elvette tőle a szót.

  • Rétvári Bence államtitkár válaszol, visszautasítja a kegyeleti jog vitatását (a Nyíró ügyre reagálva). Amúgy örül, hogy az MSZP is elkezdett foglalkozni a határon túli magyarokkal. Viszont nem kellene belemagyarázni az ottani politikusok szavaiba semmit. Szerinte a demokrácia része, hogy több párt verseng, ez nem külső beavatkozás következménye. A lényeg a hatékony érdekképviselet. A mostani román helyzet indokolhatja az ottani magyar pártok összefogását, ezt a magyar kormány tudja támogatni.

  • Rétváritól is elvette a szót Kövér László házelnök, mert ő is túllépett az időn. Ujhelyi nem fogadta el a csonka választ, amit a csonka interpellációjára adott. Szerinte a 2014-es magyar választásokat akarja elcsalni a kormány, a határon túli magyarokkal. A parlament viszont elfogadta a választ.

  • Magyar Zoltán (Jobbik) Igazságot Kajászónak! címmel szól. Kajászón néhány gazda elfoglalta a felcsúti polgármesternek juttatott földet. Magyar szerint egyértelmű, hogy törvénytelenség történt Kajászón. A földbérleti pályázatokon nyertesek törvényellenesen kaptak földet. A helyiek hiába panaszkodtak. "Mindezek után önök fenyegetik őket hatósági eljárással? Azt büntetik, akik dolgozni akarnak saját őseik földjén?"

  • A bérleti szerződések azonnali felülvizsgálatát és igazságos, új pályázati rendszert követel. Az összes bérleti szerződést hozzák nyilávonosságra.

  • Budai Gyula államtitkár válaszol. Szerinte csak a bíróság mondhatja meg, hogy valami törvénytelen-e. Szerinte Magyar képviselő vette rá a gazdákat a földfoglalásra. Pedig a gazdáknak el kellett volna menniük a bíróságra, ha tényleg törvénytelenséget sejtenek. Ehelyett földfoglalást javasolt a képviselő, pedig nem feladata, hogy törvénytelenségre vegye rá az embereket. Megsértette a képviselői esküjét, és csak handabandázik, mert nem jár el földvédelmi ügyben összehívott ülésekre.

  • Magyar nem fogadja el Budai válaszát. Szerinte jogos volt a földfoglalás, "önök csókosaiknak adják a földet". Budainak kellett volna Kajászóra mennie, a helyieket meghallgatni. A parlament elfogadta a választ.

  • Osztolykán Ágnes (LMP) a vidéki főiskolákért aggódik. A fejlődés gátja, hogy nagyok a regionális különbségek Magyarországon. A kormány csak fokozza ezt. Egy főiskola egy egész térségnek kulcsfontosságú: munkahelyeket biztosít, beruházások vannak, jönnek a diákok. A szolnoki főiskola például a városnak évente 2 milliárd forintot hoz. De a főiskola több mint a felét már bezárták, és most tovább szűkülnek az ingyenes férőhelyek. A vidéki intézményeket inkább fejleszteni kellene. Mi lesz a soproni, gyöngyösi, bajai, nyíregyházi, szolnoki főiskolákkal? Ugye nem zárják be őket?

  • Halász János államtitkár csodálkozik, szerinte a vidéki települések az LMP-sektől félnek, mert a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok tehetnek mindenről. Így adott egész érdekes logikai rendszer szerint választ Halász, majd demográfiáról kezdett beszélni.

    A főiskolai tanároknak az LMP felemelné az adóját, vett ismét váratlan fordulatot válasza. Aztán a gázártámogatásról beszél, amit szerinte az LMP elvenne. Végül "valós kihívásokról" és "működési megoldásokról" beszél. "Ahova nem megy hallgató, ott az oktatás színvonalával valami baj van", de ez nem az elmúlt két év kormányzatának következményei, hanem régebbi gondok. Most takarítják a Gyurcsány-Bajnai-kormányok romjait.

  • Osztolykán válaszában rámutat, hogy Halász korábban az SZDSZ tagja volt. Sajnálkozik, hogy az államtitkár össze-vissza beszél, hol megőrizné, hol meg bukásra ítéltnek nevezi a vidéki főiskolákat, így nem fogadja el a választ. A parlament viszont elfogadta.

  • nem közvetítünk.

  • Simon Gábor (MSZP) jön, aki a miskolci távfűtés díjának csökkentését várja. Miskolcon hetvenezren élnek távfűtött lakásokban. A távfűtő cég gázzal fűt. A szocialista városvezetés igyekezett átállni alternatív forrásokra, biomasszára például. Mindjárt készen lesznek a beruházások, de a polgármester nem tudja csökkenteni az árat, mert az már a kormány hatásköre. A polgármester, Kriza Ákos, kérte is ezt a kormánytól, most Simon várja, hogy mi a válasz.

  • Fónagy János válaszol, aki szerint fontosak megújuló energiaforrások a távfűtésben is. A távhő ára pedig tényleg a kormányra tartozik most már. Sorolja az általános lépéseket, Miskolcról még nincs szó. Az energiahivatal augusztus végéig állapítja meg az árakat, egyedi költségfelülvizsgálat lehetséges.

  • Fónagy áttér a miskolci ügyre: az eddigi beruházások még kevés energiát termelnek, árat csökkenteni ezek alapján még nem lehet. Ha kész lesz a mályi erőmű is, akkor majd megvizsgálják az árat is.

    Simon szerint már majdnem kész a beruházás, Miskolcon lesz a zöldenergia aránya a legnagyobb Magyarországon. A választ nem fogadja el, mert lehetne tudni előre, mennyivel lesz olcsóbb a rendszer. A parlament elfogadta a választ.

  • Vágó Sebestyén (Jobbik) jön, aki a mai fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából beszél. Önhibáján kívül bármikor bárki fogyatékossággal élő lehet. ENSZ cikkelyeket idéz. Szerinte hat éve nem sok minden történik: a gyógyászati segédeszközök támogatása, az akadálymentesítés ügye is problémás szerinte. A vasút mikor lesz akadálymentes? A kormány csak tologatja a határidőket.

  • Halász János államtitkár válaszol. Emlékeztet, hogy mennyit költöttek akadálymentességre a baloldali kormányok, mégse értek a munka végére. Most folytatják ezt a munkát. A szocialisták hanyagsága miatt új felmérést kellett csinálni, mert nem tudták, hol akadálymentes az ország. Év végéig 5 milliárd forintnyi EU-s pénzt költenek akadálymentesítésre. Három munkacsoport is alakult a múlt héten, hogy az ENSZ-egyezményekhez igazítsák a törvényeket. Ezekben sok a civil tag.

    Vágó Sebestyén nem fogadta el a választ, mert túl lassan lép ezekben az ügyekben a kormány. Szerinte sok a fogyatékossággal élők jogait lábbal tipró kormányzati intézkedés. A parlament elfogadta a választ.

  • Tóth Csaba (MSZP) a trafiktörvényhez kapcsolódó pályázatok késlekedését kéri számon. A pályázati kiírás egy hónapot csúszik. A múlt héten is interpellált erről, akkor Fónagy János államtitkár azt mondta neki, hogy van pályázat. Tóth viszont azt látja, hogy a pályázat elbírálásnak szempontjai és több fontos részlet még nem derült ki. Akkor milyen pályázatok érkeztek be? Hiszen még nincsenek meg a pályázati feltételek. Tóth attól tart, színjáték az egész, és már lehet tudni, hogy kik nyernek majd.

  • Ahogy a múlt héten, úgy megint Fónagy János államtitkár válaszol Tóth Csabának. Szerinte a pályázati felhívás, és a koncessziós pályázatok kiírása nem ugyanaz. Ha a múlt héten Tóth félreértette, "az az én hibám" - mondta. Cáfolja, hogy a Széchenyi Programirodák intéznék a pályázatokat, ezek az irodák csak közreműködnek a nyomtatott pályázatok átadásában.

    Tóth nem értette félre a választ a múlt héten és most sem, szerinte Fónagyot megvezették, mert nem jöhetnek még a pályázatok, hiszen nincs semmilyen kiírás még. A választ nem fogadta el, a parlament viszont elfogadta.

  • Rubi Gergely (Jobbik) az eladósodott önkormányzatokról beszél. A fideszes önkormányzatok is nagyon eladósodtak az elmúlt években, nemcsak a szocialisták adósították el az államot. Mezőkövesden például hatszorosára nőtt az adósság a fideszes Tállai András idején, de Debrecen is nagyon eladósodott Kósa Lajos alatt, már hitelt sem kap a város. Csődközelben van Debrecen, katasztrofális a pénzügyi helyzete. Nem tudja végigmondani, lejárt az ideje, nem tudja feltenni a kérdést.

  • Tállai András államtitkár válaszol, akit külön kritizált Mezőkövesd eladósítása miatt. Tállai elárulja, hogy Rubi azt akarta megkérdezni, hogy a fideszes polgármestereket ki fogja számon kérni. Szerinte olyan nincs, hogy csak pártalapon kelljen valakit számon kérni. Szerinte az Állami Számvevőszék példaértékűnek minősítette az általa vezetett Mezőkövesd gazdálkodását. Debrecen esetében is dícsért az ÁSZ. "Milyen csődről beszél ön?" A jobbikosok hőbörögnek és vádaskodnak szerinte, míg a kormány megoldja a problémákat, "kihozzuk az önkormányzatokat az adósságcsapdából". Az 5000 fő alatti települések a jövő évet már adósságmentesen kezdhetik, a nagyobb településeket meg jövőre kezdik megmenteni.

    Rubi szerint a számok nem hazudnak. "Hol van a pénz?" amit felvettek hitelként az önkormányzatok. Nem fogadja el Tállai válaszát, a parlament viszont igen.