A rektorok nem tudnak a keretszám-tervekről

2012.12.05. 16:38

A Magyar Rektori Konferenciát (MRK) nem keresték meg a jövő évi felsőoktatási keretszámokról szóló, a sajtóban előző nap megjelent javaslattal - közölte a szervezet társelnöke. Sándorné Kriszt Éva elmondta: másfél hete volt egy kormányrendelet-tervezet a rektori konferencia előtt, amely 33 840-ben határozta meg a teljes állami ösztöndíjas hallgatók keretszámát, míg a részösztöndíjra 5 ezres keretet rögzítettek.

Ezt a rektori konferencia nem tartotta elfogadhatónak, mert több mint 20 százalékos csökkenést jelentett volna a tavalyi évhez képest. Számos ország példája mutatja, hogy az oktatás korszerűsítésével lehet a gazdaságot fellendíteni - közölték. Az MRK szerint ahhoz, hogy az ország sikeres legyen, az oktatásból nem pénzt kellene kivonni, hanem befektetni kellene. Azt is javasolták, hogy az ötezres részösztöndíjas létszám kerüljön át a teljes ösztöndíjas létszámhoz, az a tapasztalat ugyanis, hogy ennek a finanszírozási formának csak mintegy 35 százalékát töltötték fel, 2012-ben, az 5550 főből 1961-an éltek a lehetőséggel - jegyezte meg. Sándorné Kriszt Éva kitért arra is: a Diákhitel 2 mentőöv lehetne a továbbtanulni vágyóknak, ami kedvező pénzügyi konstrukció, de november 30-ig csak 4950-en vették igénybe mintegy egymilliárd forint értékben.