Három év hat hónap tiltott abortuszért

2012.12.06. 18:27
Nem jogerősen három év hat hónap börtönre ítélt a Veszprémi Városi Bíróság egy tiltott abortuszt végző orvost, és négy évre eltiltotta hivatásának gyakorlásától – ismertette Hunyadfalvi Ákos ügyvéd az elsőfokú ítéletet.

A vádlott jogi képviselőjének tájékoztatása szerint a bíróság többrendbeli magzatelhajtási cselekményben állapított meg bűnösséget, és három év hat hónap börtönre ítélte az orvost. Az abortuszokat végrehajtató nők megrovást kaptak a bíróságtól.

A nők tudomásul vették az ítéletet, míg az orvos ügyében a vádlott és az ügyész is fellebbezett. Az orvost 15 havi előzetes letartóztatás után csütörtökön szabadlábra helyezték.

Üzletszerűen elkövetett magzatelhajtás bűntette, magzatelhajtás bűntette, illetve magzatelhajtás vétsége miatt 77 terhelttel szemben emelt vádat Veszprémi Városi Ügyészség a Veszprémi Városi Bíróságon – közölte júniusban Gulyás Ildikó, a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője.

A vádirat szerint a terhelt nőgyógyászati magánrendelését, illetve szakrendeléseit 2006 decembere és 2011 májusa között 95 esetben keresték fel olyan állapotos nők, aki magzatukat nem kívánták megtartani. A vádlott ezekben az esetekben az élő, egészséges magzatok elhajtását a magzati élet védelméről szóló törvénybe ütköző módon, a családvédelmi szolgálat eljárását megkerülve a várpalotai kórházban elvégezte – ismertette Gulyás Ildikó.

Hozzáfűzte: a terhelt a várandós nőkkel történt megállapodás szerint a terhességmegszakításokat az esetek túlnyomó többségében anyagi juttatás ellenében hajtotta végre.

Közlése szerint a magzatelhajtásokat végző orvos cselekménye 84 rendbeli, üzletszerűen elkövetett magzatelhajtás bűntette, valamint 11 rendbeli magzatelhajtás bűntette. Azok a nők, akik magzatukat a vádiratban meghatározott módon elhajtatták, a magzatelhajtás vétségét követték el.