A hallgatók elfoglalták a Petőfi hidat

2012.12.10. 14:08
A keretszámcsökkentés ellen tartottak fórumot az ELTE-n, amin többen azt a döntést hozták, hogy elfoglalják a Petőfi hidat, amit több százan meg is szálltak, elzárva a forgalmat. A demonstrálók ezután elindultak Pestre, nem tudni, hogy hova.

Ön mit foglalna el a helyükben?

Több száz hallgató foglalta el a Petőfi hidat a keretszámcsökkentés ellen tiltakozva. Buda és Pest felől is dugó alakult ki, de a demonstrálók a villamost elengedik. A helyszínen egy járőrfurgont láttak. A hallgatók elindultak Pest felé, egyelőre nem világos, hogy hova: egyesek szerint a Nagykörúton mennek végig, mások szerint valamelyik egyetemet akarják elfoglalni. A tüntetők azt skandálják, hogy: „Hoffmann Rózsa mondjon le!”, illetve: „Nem hagyjuk!”

Élő közvetítés a helyszínről:

Előzmények

Hétfő délután 4 órára Budapestre és Szegedre, kedd este 6 órára Pécsre, szerda este 7 órára pedig Debrecenbe hirdetett meg hallgatói és oktatói fórumot a HÖOK, a Hallgatói Hálózat, az Oktatói Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért és a Szülői Hálózat, amire több ezren igazolták vissza, hogy ott lesznek.

A Facebook elterjedt a hír, hogy az EHÖK-kel való előzetes megbeszélés ellenére az üzemeltetés „nemzetbiztonsági” okokból 15 órától lezárja a Lágymányosi Campust termeit, ahogy a Gömb aulát is, és csak beléptetőkártyával lehet belépni. Ezzel szemben a TÁTK dékáni hivatalánál az Indexnek elmondták, hogy ez csak rémhír, pont azért zárják le a Gömb aulát, hogy meg lehessen tartani a fórumot, és akik tüntetni akarnak, azok az egyik ajtón át tudnak bemenni az épületbe.

Az Index tudósítója szerint kb. ezer diák ment el tüntetni az ELTE Lágymányosi Campusára, a karzaton is sokan vannak, többen megafonba beszélnek. A demonstráción kilencven százalékban fiatalok vannak, de ott van a jobbikos Dúró Dóra, az LMP-ből Jávor Benedek, Ertsey Katalin és Szabó Tímea, illetve Tamás Gáspár Miklós is.

A demonstráción a HaHa kihirdette 4+1 pontját:

  1. A keretszámok visszaállítása a 2011-es szintre
  2. A forráskivonás leállítása, és az elvonások kompenzálása
  3. A hallgatói szerződés eltörlése
  4. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát
  5. A közös felsőoktatás átfogó reformja az érintettek bevonásával (ez eddig is követelés volt)

A HaHa megígérte, hogy a tiltakozást addig folytatja, amíg a követeléseiket nem teljesítik.

Fórumot tartottak, szavaztak

Miután a beszédek véget értek, elkezdődött a fórum, amin az ÁJK-s tüntetésről megismert occupyos kézjelekkel szavazhatnak arról, hogy mi legyen a következő lépés. Szóba jött az is, hogy elfoglaljanak-e egy hidat, egy egyetemet vagy az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Az utóbbira szavaztak a legtöbben. Szarvas Koppány Bendegúz, az ifjú DK-s is felszólalt, szerinte mindenfajta erő alkalmazásáról le kell mondani, mert a készenléti rendőrség úgyis erősebb, inkább egy ellen-HÖOK-ot kell csinálni. Kifütyülték.

A kérdést újra szavazásra bocsátották, másodjára a hídfoglalás mellett döntettek a legtöbben. Többen elindultak elfoglalni a Petőfi hidat, elmagyarázták a tüntetőknek, hogy aki nem szeretné, hogy megbüntessék, három felszólításon belül fel kell hogy álljanak a hídról. A Hallgatói Hálózat az alábbi szöveget írta ki a Facebookra: „a kovetkezo lepesek a hallgatoi forum eredmenye, a hallgatoi halozat szervezetileg nem felelos a lepesekert”.

Keretszámcsökkentés, kiborult diákok

A múlt szerdán fogadták el a kormányülésen a 2013-as felsőoktatási keretszámokról szóló javaslatot, így drasztikusan csökken a tandíjmentes helyek száma, így az alapképzésbe és az osztatlan képzésbe jövőre belépő hallgatók több mint 80 százalékának fizetnie kell majd a tanulmányaiért, a részösztöndíjasok pedig szemeszterenként átlagosan 50-100 ezret fizethetnek. A költségek fedezésére felvehetik a diákhitelt, amit munkába állásuk után törleszthetnek.

A hír hallatán több diákszervezet is demonstrációkat jelentett be a hétre, és hogy az egyetemi és főiskolai hallgatói önkormányzatok sztrájkbizottságot hoznak létre a helyi cselekvési terv kidolgozására. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) bejelentette, hogy tüntető akciókkal akarnak fellépni a kormány elfogadhatatlan oktatáspolitikájával szemben, és szerdán Budapesten és vidéki egyetemi központokban tüntetéseket tartanak. A HÖOK szerint a kormány döntése a tandíjas oktatás bevezetését jelenti, ezért népszavazást kezdeményeznének róla.

Elfoglalták a szegedi kormányhivatalt

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata és a Hallgatói Hálózat szegedi csoportja sztrájkbizottságot alakított, a HaHa aktivistái pedig hétfőn elfoglalták a szegedi kormányhivatalt. Az MTI tudósítása szerint a hallgatók a kormányhivatal aulájában ülnek, a lábuknál egy hosszú lánccal összekötve. A diákok magyarázatot követelnek „a felsőoktatást romba döntő intézkedésekre”. Az egyik transzparensen ez áll: „10 480 állami finanszírozott hely. Nem. Nem engedünk a kormánynak.” Az SZTE EHÖK szerint a diákok azért mentek a kormányablakhoz, mert azt hivatalosan a magyar állampolgárokkal való kapcsolattartásra hozták létre. A terület közforgalmú helynek minősül, az aktivisták a kormányhivatal mindennapi működést nem akadályozzák.