KDNP-s politikus lesz az új alkotmánybíró

2012.12.10. 09:57 Módosítva: 2012.12.10. 10:04

A KDNP-s Salamon Lászlót jelölte alkotmánybírónak az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottsága hétfőn - mondta el a testület zárt ülése után Rubovszky György, a bizottság KDNP-s tagja. Salamon László nemcsak az alkotmányügyi bizottság elnöke, de az AB tagjait jelölő bizottság tagja is. Salamon ezért nem volt jelen a tanácskozáson.

13
Fotó: Huszti István / Index

A bizottság hétfői ülésén részt vett kormánypárti képviselők támogatták a jelölést, az egyetlen jelenlévő ellenzéki képviselő, a jobbikos Gyüre Csaba tartózkodott. Rubovszky György elmondta: a tervek szerint az alkotmányügyi bizottság szerdán hallgatja meg Salamon Lászlót, az Országgyűlés pedig jövő hétfőn dönthet a megválasztásáról.

Az Alkotmánybíróságban a jövő év elején megüresedik egy poszt, miután a második alkotmánybírói ciklusát töltő Bihari Mihály 2013 februárjában betölti a 70 éves felső korhatárt.

Posztjára egyedül a Fidesz-KDNP állított jelöltet Salamon László személyében. Salamon László az ELTE jogi karán végzett, majd ügyvédként dolgozott. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, 1997-től címzetes egyetemi docens.

Salamon László 2011 szeptemberében a szintén alkotmánybíróvá választott fideszes Balsai István helyett került az alkotmányügyi bizottság élére. Ab-taggá választása esetén a kereszténydemokrata politikusnak - aki 1990 óta tagja a parlamentnek - le kell mondania képviselői mandátumáról, megüresedett helyét pedig a Fidesz-KDNP Pest megyei területi listájáról kell betöltenie a kormányoldalnak.

A 15 tagú AB új tagját az országgyűlés az elődje megbízatási idejének lejártát megelőző kilencven napon belül választja meg a képviselők kétharmadának titkos szavazazatával 12 évre.

Jövő áprilisban Holló András megbízatása is lejár, mivel ő is eléri a 70 éves korhatárt.A Magyar Nemzet információi szerint az ő helyére február végéig választhat új tagot az országgyűlés.