Tűvé teszik az országot az eltűnt metanolért

2012.12.12. 11:05 Módosítva: 2012.12.12. 11:47

Csak megbízható helyről, zárjeggyel ellátott szeszes italt vásároljanak az emberek, ezt kéri a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára.

Kardeván Endre elmondta: a metil-alkoholt „jobb esetben üzemanyagként próbálják majd felhasználni, de félő, hogy az ellopott metil-alkoholból a tolvajok szeszes italt készítenek”.

A VM kedden közölte, hogy az elmúlt két hétben Bács-Kiskun megyében a Mol Zrt. telephelyeiről ismeretlenek jelentős mennyiségű, húszezer liter metil-alkoholt tulajdonítottak el.

Az államtitkár elmondta, hogy az eset felfedezése, november 22. óta országszerte háromszáz mintát vettek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. Az eddig feldolgozott 256 minta mindegyike negatív volt. Addig folytatják az ellenőrzéseket, amíg a tettes nyomára nem bukkannak.

Az első lopásról a kiskunhalasi rendőrök értesítették a Bács-Kiskun megyei kormányhivatalt, a második eset után a Nébihnek szóltak, hogy ismeretlenek 15 711, majd 4300 liter metanolt vittek el.

Az ügyben még tart a rendőrségi nyomozás, de annak eredményétől függetlenül legyenek óvatosak az emberek, ha tömény italokat vásárolnak – mondta az államtitkár.

Csehországban legalább harminchét ember halálát okozta a metil-alkohol idén ősszel. A szeptember elején kirobbant mérgezési ügyben hatvan ember ellen emeltek vádat, huszonöten előzetesbe kerültek. A halálesetek miatt a tömény szesz fogyasztása 30-40 százalékkal esett vissza, viszont több bor fogyott.

Mi ez?

Az alkohol a kémiában olyan szerves molekulát jelent, amelyhez hidroxilcsoport (-OH) kapcsolódik, de az alkoholos italok borszeszt, azaz etil-alkoholt (C2H5OH) tartalmaznak – nem keverendő össze a rendkívül mérgező faszesszel, azaz metil-alkohollal (CH3OH) és a nagyobb szénatomszámú alkoholokkal (például az etilénglikollal, ami a fagyállók egyik alapanyaga). Ha mégis összetéveszti valaki ezeket, annak súlyos következményei lesznek: a metil-alkoholból házilag pancsolt pálinkák szoktak rövid (!) úton vakságot és halált okozni. Részletek itt>>>