Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Pályázni csak az Orbán-kormány idején szerzett referenciákkal

2012.12.12. 09:27
Régen nem volt olyan méretű pénzes munkalehetőség a digitális taneszközök gyártásával foglalkozó oktatási cégek számára Magyarországon, mint most. Az NFÜ több mint három milliárd forintos pályázatot írt ki közoktatási tartalomfejlesztésre. Az uniós keretből azonban egy utolsó pillanatban hozott módosítás miatt csak olyan cégek részesülhetnek, amelyek az Orbán-kormány időszakában teljesített megrendeléseket tudnak felmutatni.

Az oktatás eredményességének növelése, és a minőségi oktatáshoz való szélesebb körű hozzáférés biztosítása, ez az általános célja annak az uniós forrásokból finanszírozott projektnek, amely jó néhány hazai szakcégnek adhat munkát a közeljövőben.

Az Új tartalomfejlesztések a közoktatásban című Széchenyi-terves pályázatban összesen 3 060 000 000 forintot osztanak szét digitális és multimédiás tartalmak, vagy például a NAT-hoz illeszkedő, új technológiákat alkalmazó eszközök elkészítésére.

A megrendelések hiányától szenvedő oktatási területen működő cégek számára igazi mentő övet jelenthet a pályázat, mert egy-egy cég vagy konzorcium akár 450 millió forintot elnyerésével is próbálkozhat, ha országos programtervezettel áll elő.

A pályázatot az eredeti ütemezés szerint már le kellett volna zárni, de a jelentkezési határidőt december 27-ig meghosszabbították.

Az utolsó pillanatban módosítottak a jelentkezési feltételeken is.

A részvételhez előírták, hogy referenciaként csak olyan korábbi tevékenységeket lehet feltüntetni, amelyek 2010 januárja után megvalósultak meg. Az induló cégeknek az általuk igényelt támogatás 30 százalékának megfelelő értékű digitális taneszköz fejlesztést és további 20 százalékának megfelelő értékű kutatás-fejlesztési tevékenységet kell igazolniuk az utóbbi három évből, azaz túlnyomó részt az Orbán-kormány időszakából.

Az Index által megkérdezett oktatási ügyekkel foglalkozó szakemberek egyike szerint a referencialista szűkítése még a jobbosnak elkönyvelt cégeket is meglepte, hiszen többségük számára az utóbbi pár év sem hozta el a kánaánt: 2010 óta ezen a területen nem nagyon volt pályázat, és kevés volt a megszerezhető forrás is. A cégek konzorciumokba tömörülve próbálják összerakni az induláshoz szükségek feltételeket.

Másik forrásunk szerint azonban a szigorítás ellenére is túljelentkezés lehet majd a pályázaton, a cégek ugyanis ki tudják játszani az időbeni lehatárolást, ha korábbi fejlesztéseiket aktiválják. A művelet praktikusan többlet kiadást jelent ugyan a pályázónak, mert társasági adót kell utánuk fizetni, de így élő referenciaként lehet feltüntetni a pályázatban akár a 2010 előtti munkákat is.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!