Szilárda
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Az MSZP kikerülte Bajnai csapdáját

2012.12.13. 14:45
Bajnai Gordonnak írt levelében Mesterházy Attila nem hozta elő a nyolcéves szocialista kormányzás hibáit, az MSZP elnöke csatolta viszont azokat a korábbi beszédeket, amikor ezt megtették a párt vezetői. Bajnaiék korábban azt mondták, csak akkor fognak össze az MSZP-vel, ha a szocialisták szembenéznek kormányzásuk hibáival. A volt kormányfő mozgalma csütörtökön vitatja meg Mesterházy válaszát.

„Érdeklődéssel olvastuk a választói mozgalom által elfogadott elvi és erkölcsi alapvetéseket, amelyre a tárgyalások megkezdésének alapjaként tekintenek” – olvasható abban a levélben, amelyet Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán írt Bajnai Gordonnak, az Együtt 2014 mozgalom egyik vezetőjének.

Az MSZP még novemberben kereste meg a demokratikus ellenzéki pártokat és szervezeteket, hogy közösen kezdjék meg a felkészülést a 2014-es parlamenti választásra. A megkeresésre december elején válaszolt a Bajnai nevével fémjelzett mozgalom. Ennek a legérdekesebb része az volt, hogy az Együtt 2014 szerint az összefogás akkor lehet hiteles, ha szembe tudnak nézni azokkal a hibákkal, amelyeket a jelenlegi ellenzéki erők az elmúlt 22 évben, illetve nyolc éves kormányzásuk alatt követtek el. Az Együtt 2014 szerint először az erkölcsi alapelvekről kell tárgyalni az MSZP-vel, amely tartalmazza a hibákkal való szembenézést is.

Erre a levélre válaszolt szerdán Mesterházy, többek között azt írta, hogy a két szervezet céljai, értékei hasonlóak. Az MSZP elnöke szerint erre az alapján jutottak, hogy az Együtt 2014 felvetéseit összevetették a szocialisták korábbi megnyilvánulásaival. Mesterházy a levélhez csatolt egy 50 oldalas táblázatot is, amely mondatonként veszi számba, hogy Bajnaiék észrevételeihez az MSZP milyen határozatai, megszólásai passzolnak.

A hibákkal, bűnökkel foglalkozó részeknél az MSZP hosszan idéz Mesterházy márciusi kongresszusi beszédéből. „Tartozunk a választóinknak és magunknak is azzal, hogy visszatekintve saját teljesítményünkre, nemcsak az eredményeket vesszük számba, de a hibákat is. És bizony voltak a nyolc év alatt hibák” – fogalmazott akkor Mesterházy. A pártelnök a hibák között említette, hogy a 2002-es választási kampányban a gazdaság teljesítményéhez képest túl sokat ígértek, valamint, hogy 2005-ben Szili Katalint jelölték köztársasági elnöknek, miközben a parlament többsége ezt nem támogatta.

Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét konkrétan nem említette Mesterházy, erre utalva azt mondta: „Mindig, minden körülmények között őszintén kell beszélni az emberekkel, az országról. Zárt körben éppúgy, mint nyilvánosan. Ha valamit, hát ezt megtanultuk.” A 2006-os rendőri visszaélésekről azt mondta: a zavargások felkészületlenül érték az országot, ami a rendőri vezetők szakmai hibáihoz, rendőri jogsértésekhez vezetett. A pártelnök szerint a rendet veszélyeztetőkkel szemben fel kellett lépniük a rendőröknek, de ezt jogszerűen kellett volna tenniük. Hozzátette: fontos felderíteni, hogy a 2006 őszén történteket, de szerinte a Fidesz és a szélsőjobboldal megpróbálja elferdíteni az igazságot.

„A párt immunrendszere nem volt kellően erős ahhoz, hogy a tisztességtelen, nyerészkedő politikusokat idejében kivesse magából. Ez a párt tisztességes emberekből áll” – mondta Mesterházy márciusban a szocialista politikusok korrupciós botrányairól. Szerinte hiba volt a „a miniszterelnök-váltás körüli huzavona” is. A hibák között említette, hogy eltávolodtak az emberektől, elfeledkeztek a pártépítésről. A választók mindezért megbüntették az MSZP-t, amiből tanultak – tette hozzá.

Az MSZP egyik befolyásos politikusa az Indexnek azt mondta: Mesterházy udvarias levelet írt, ebben azonban külön nem akarták újra felemlegetni a nyolc éves kormányzás hibáit. A szocialista politikus szerint ezt már korábban többször megtették, többek között Mesterházy fent idézett beszédében is. A szembenézés része volt a politikus szerint az is, hogy a hibákért főként felelős Gyurcsány már nem tagja az MSZP-nek. Hozzátette: Bajnainak azonban nincs jogalapja ezt felemlegetni, többek között azért sem, mert tagja volt a Gyurcsány vezette kormánynak.

Úgy tudjuk, az Együtt 2014 vezetői csütörtök délután vitatják meg, mit szólnak Mesterházy leveléhez, amelyet szerda este kaptak meg.