no

Nem mer ujjat húzni a taxisokkal a kormány?

2012.12.28. 11:00
Az ország minden üzletében mobilinternetes kapcsolattal kell felszerelni az ott álló pénztárgépeket, hogy azok online szolgáltathassák a pénzforgalmi adatokat az adóhatóságnak. A valóban mozgásban lévő pénztárgépekre, a taxisok taxamétereire azonban pillanatnyilag nincs tervbe véve a folyamatos GSM-alapú felügylet kiterjesztése. Az NGM azzal magyarázza a taxisokkal szembeni nagylelkűséget, hogy a NAV-nak bővültek az ellenőrzési jogosultságai. Az adóhatóság viszont épp az ősszel razziázott a taxisok körében, és arra jutott, hogy a pesti éjszakában „hemzsegnek” a törvénysértő vállalkozók.

Több mint 10 ezer szolgáltatót hagy ki a pénztárgépekkel kapcsolatos szigorításokból a kormány.

Az Országgyűlés november végén fogadta el azt adótörvényt, amely előírta, hogy a Magyarországon működő pénztárgépek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) között online kapcsolatot kell kialakítani. A végrehajtás módját szabályozó NGM-rendelet tervezete 2013 március 31-ig ad határidőt a hazai kereskedők, szolgáltatók számára, hogy az üzletekben felállított, stabil pénztárgépeiket olyan berendezésekre cseréljék, amelyek még akkor is bejelentkeznek félóránként a NAV szervereire, ha éppen nincs forgalom. A jeleket és a vásárlások adatait a pénztárgépeknek SIM kártyás, külön erre a célra kialakított mobilinternetes kapcsolattal kell elküldeniük.

Az NGM, amely 90 milliárd forintos bevételnövekedést vár az online adatszolgáltatási kötelezettségtől, a pénztárgépek paramétereit tartalmazó tervezetben foglalta össze a taxaméterekre vonatkozó új szabályokat is. A taxisok szolgáltatásait számlázó eszköz műszaki követelményeinek – egyébként elég hosszú – sorában nem szerepel a kötelező jellegű internetes kapcsolat. A taxaméterek esetében maradt a feketedoboz, azaz olyan memóriaegység, amelyet nem egyidejűleg, hanem csak egy későbbi, esetleges ellenőrzés alkalmával nézhetnek át a hatóság szakemberei.

A NAV-nál nem tudtak magyarázatot adni a taxisokat érintő kivétel hátteréről, és a rendeletet készítő Nemzetgazdasági Minisztériumhoz irányítottak.

A miértre azonban az NGM kommunikációs titkárságától érkezett levél sem adott választ. A minisztérium kérdésünkre csupán megerősítette, hogy az online adatszolgáltatás előírása a taxisok esetében „nem célja a jelen tervezetnek”.

A minisztérium ugyanakkor arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy azért a taxaméterekre is vonatkozik számos új rendelkezés: a szervizelésről és az üzemeltetéséről szóló részek például a pénztárgépekre vonatkozó szabályozással egyenértékűen. Az NGM szerint a hatályos rendeletből átvett szabályozást is erősíti a törvényi szinten biztosított szankcionálási lehetőség. A NAV-nak nemcsak a szabályok megtartásának ellenőrzésére van jogosultsága, hanem „kellő visszatartó erővel rendelkező szankciók megállapításra” is.

Érdekes, hogy az NGM az Indexnek küldött levelében maga is bevallja, hogy a taxaméterek jelenleg tervezett szabályozása „a bevétel regisztrálásának elmaradása – amely a taxi szolgáltatást nyújtók ellenőrzése során a legjellemzőbb jogsértés – ellen nem nyújt védelmet”.

A minisztérium szerint a bizonylati fegyelem terén tapasztalható hiányosságokat a NAV 2013-ra betervezett ellenőrzési akcióival próbálják majd ellensúlyozni.

A kivételezést viszont éppen a NAV ellenőrzései magyarázhatják a legkevésbé. Az adóhatóság honlapján található egy alig két hónapos közlemény, amely szerint „hemzseg a törvénysértéstől a pesti éjszaka”. Az október végi hosszú hétvégén tartott razzia eredménye azt mutatta, hogy az éjjel-nappali boltok és az éjszakai bárok mellett az éjszaka dolgozó taxisok is tömegesen mellőzték a nyugtaadást. „Legtöbben csak az ellenőrök bemutatkozását követően nyúltak taxaméterükhöz, hogy nyugtát nyomtassanak” - foglalta össze a tapasztaltakat a hatóság.

Az erős érdekérvényesítő képességű taxisok utoljára nyáron tartottak tömeges demonstrációt. Akkor mintegy ezer autóval okoztak óriási dugót a fővárosban, mert hatóságilag rögzített tarifa bevezetését, az autókra vonatkozó egységes szabályokat, és a taxisok létszámának maximalizálását akarták rendeletileg előírni számukra. A rendelet azóta sem készült el.

A fuvarozók becslései szerint az online rendszerű taxaméterek, ha mégis bevezetik, újabb súlyos terheket jelentenek majd a vállalkozók számára. A hallotaxi.hu-n megjelent cikk szerint a mobilnetes adatszolgáltatási kényszer a cégeknek a GSM-modul beszerelés, a SIM kártya előfizetés és annak havi díja, valamint a taxaméter kötelező szervizelése összességében akár 100 ezer forinthoz közelítő pluszkiadást is okozhat. A NAV által engedélyezett taxamétereket gyártó három hazai cég egyike szerint egyébként jól működő online adatküldő rendszert rendkívül nehéz lesz bevezetni és engedélyeztetni, akár években mérhető a megvalósítása.

Keveslik az időt

A bevezetésre hagyott három hónap rövidségére figyelemeztette a kormányt a napokban a az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). A pénztárgépek átalakításában jártas vállalkozásokat tömörítő érdekvédelmi szervezet szerint a tervezett 2013. március 31-i határidő tarthatatlan. Az IVSZ szerint a legnagyobb baj az, hogy az új előírásoknak megfelelő pénztárgépek jelenleg nem kaphatóak egyetlen pénztárgépgyártónál sem. A feltételeknek megfelelő új gép fejlesztési ideje pedig legalább 4-12 hónap. A fejlesztést követő tesztelésre és az így kiszűrt hibák kijavítására legalább egy újabb hónapra van szükség. Az IVSZ szerint reálisabb megoldás lenne egy lépcsőzetes, 8-10 hónap múlva kezdődő bevezetés.