Semjén meg se mukkant a parlamentben

2012.12.31. 09:21
Míg az LMP frakcióvezetője, Schiffer András idén majdnem egy teljes napon át tartotta szóval képviselőtársait, tizenkilenc képviselő egyetlen egyszer sem szólalt fel a parlamentben. Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója például legutóbb 2007 áprilisában kért szót. Orbán Viktor miniszterelnök 2012-ben több alkalommal, de kevesebb ideig beszélt, mint 2011-ben.

A parlament honlapján elérhető adatok szerint az LMP frakcióvezetője, Schiffer András beszélt a legtöbbet az országgyűlésben 2012-ben. Schiffer 304 alkalommal, azaz ülésnaponként átlagosan több mint háromszor szólalt fel, és összesen majdnem egy teljes napon, 22 óra 6 percen át szónokolt.

A megszólalások számában Schiffert négy másik ellenzéki politikus követi, mindannyian kétszáznál többször szólaltak fel: az MSZP-s Göndör István 230-szor, a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás 214-szer, frakciótársa, Z. Kárpát Dániel 208-szor, a tavalyi első, a szocialista Gúr Nándor pedig 201-szer. A kormánypárti politikusok közül három államtitkár került be az első tízbe: Halász János 187-szer, Fónagy János 184-szer, Rétvári Bence 165-ször szólalt fel.

A leghosszabban beszélő képviselők listáján Schiffer mögött Gaudi-Nagy Tamás a második. Ő valamivel kevesebbet beszélt, mint tavaly: több mint 22 óra helyett idén csak 16 és fél órát. A harmadik holtversenyben Göndör István és Z. Kárpát Dániel 14 óra 23 perccel. Rajtuk kívül Rétvári Bence, az MSZP-s Józsa István, a jobbikos Novák Előd, Nyikos László és Staudt Gábor beszélt tíz óránál többet.

Orbán többször, de rövidebben beszélt

A frakcióvezetők közül az LMP képviselőcsoportját az év nagy részében vezető Jávor Benedek 56, a Lázár Jánost nyáron váltó fideszes Rogán Antal 53, Vona Gábor Jobbik-elnök 24, a KDNP-s Harrach Péter 18, a szocialista Mesterházy Attila 11 felszólalást jegyez.

Orbán Viktor miniszterelnök a tavalyinál többször, de összességében kevesebb ideig beszélt idén az országgyűlésben. Míg 2011-ben 60-szor, összesen hat és fél órán át, addig idén 86-szor, összesen négy órán keresztül szónokolt.

A 2010 májusa óta tartó ciklust összegezve is Schiffer András és Gaudi-Nagy Tamás a legaktívabb. Előbbi több mint 56, utóbbi csaknem 54 órán át beszélt eddig, vagyis ketten együtt több mint négy és fél napon keresztül. A felszólalások számában is Schiffer András a rekorder: 739 alkalommal kért szót két és fél év alatt.

Négy fideszes 2010 óta hallgat

Tizenkilenc képviselő (köztük tizenöt kormánypárti) a plenáris ülések egyikén sem szólalt meg idén. Szótlan maradt Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, aki május végéig a kormányfő szóvivője volt, továbbá három fideszes polgármester: a dunaújvárosi Cserna Gábor, a kiskunfélegyházi Kapus Krisztián és a szerencsi Koncz Ferenc. Nem kért szót a fideszes Bányai Gábor, Daher Pierre, Karakó László, Lukács László és Pintér László sem. Nem élt a rendes felszólalás lehetőségével Kövér László házelnök sem, de az ő hangját ülésvezetőként hallani lehetett.

Négy fideszes képviselő egyetlen egyszer sem szólalt fel a parlament 2010 tavaszi megalakulása óta. Kubatov Gábor pártigazgató, az FTC elnöke 2006 óta tartó parlamenti pályafutása során eddig mindössze egyszer emelkedett szólásra, 2007 áprilisában, napirend után. Meggyes Tamás korábbi esztergomi polgármester 2008 májusában, Molnár Ágnes, a fejlesztési tárca idén nyáron leköszönt államtitkára, aki most a soproni kórházat vezeti, 2009 májusában beszélt utoljára az országgyűlésben. A Fidesz-frakcióban a közlekedési szabályok átalakításáért felelős Bíró Márk az első ciklusát tölti az országgyűlésben, egyelőre szótlanul.

Vitányi Iván, a Demokratikus Koalíció (DK) tiszteletbeli elnöke1990 óta megszakítás nélkül tagja az országgyűlésnek. A mostani ciklusban idén szólalt fel először: az Orbán-kormány kétéves tevékenységét értékelő vitanapon 38 másodpercben helyesbítette egy képviselőtársának Bibó Istvánról szóló állítását. Azt is megjegyezte: ifjúkorában jól ismerte a későbbi államminisztert.

Nála is szűkszavúbb volt Tiba István, Balmazújváros fideszes polgármestere, aki az idei egyetlen felszólalásában 26 másodperc alatt ismertette az önkormányzati és területfejlesztési bizottság támogató véleményét a vagyontörvény módosításáról. Kettőjükön kívül még tízen vannak, akik idén csak egyszer beszéltek a parlamentben.

Az ellenzékiek közül a DK-ban politizáló Oláh Lajos, a szintén független, korábban jobbikos Pősze Lajos és Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója nem kért szót 2012-ben. Nem szólalt fel a szintén jobbikos Suhajda Krisztián sem, de ő csak az utolsó decemberi ülésnapon tett esküt a mandátumát visszaadó Bödecs Barna helyett.