Julianna, Lilla
-3 °C
11 °C

Pert nyert az Index Gyurcsány ellen

2013.01.02. 15:11

Gyurcsány Ferenc pert vesztett a Heti Válasz (I. rendű alperes) és az Index (II. rendű alperes) ellen. A volt miniszterelnök azután indított sajtó-helyreigazítási pert, hogy 2012. április 29-én a hetivalasz.hu mellett az Index.hu is beszámolt a Hír TV Célpont című műsorában megjelent állításokról, az MTI-től átvett A plágiumgyanút erősíti a Gyurcsány-dolgozat bírálata című cikkében. Miután a helyreigazítást egyik lap sem közölte, Gyurcsány Ferenc bíróságra vitte az ügyet.

A bíróság az indoklásban rámutatott: azt, hogy jogszerű volt-e a szakdolgozat megirásának körülménye és annak értékelése, a bíróság sajtóperben nem tárhatja fel. Hivatkozik arra is, hogy az egyetemen vizsgálati eljárás folyt, egyéb információjuk április 29-én az alpereseknek sem volt, de a május 15-i állásfoglalásról természetesen beszámoltak.

A bíróság arra kötelezi Gyurcsány Ferencet, hogy az államnak 70 ezer forint illetéket, a két alperesnek pedig 50-50 ezer forint perköltséget fizessen ki. Gyurcsánynak 15 napja van fellebbezni az ítélet ellen.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!